Az atomháborúra készülnek: Vlagyimir Putyin drámai látogatást tett

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin orosz elnök június 18-19-én állami látogatást tesz Észak-Koreában, 19-20-án pedig Vietnámban - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Vágólapra másolva!

"Kim Dzsongun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államügyekért felelős elnökének meghívására Vlagyimir Putyin elnök június 18-19-én baráti állami látogatást tesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban" - állt a közleményben.    

Putyin legutóbb 2000-ben járt Észak-Koreában, Phenjanban, ahol a köztársaság akkori hivatalban lévő vezetőjével, Kim Dzsongillel találkozott.

 

Oroszország, ünneplés, parádé, győzelem napja, 2024. 05. 09.
Vlagyimir Putyin orosz elnök
Fotó: Photo by Mikhail KLIMENTYEV / POOL / AFP / Photo by Mikhail KLIMENTYEV / POOL / AFP

Kim Dzsongun tavaly szeptember 12 és 17. között látogatott Oroszországba. Felkereste a Vosztocsnij űrközpontot, Komszomolszk-na-Amure várost, a tengermelléki Knevicsi repülőteret és Vlagyivosztokot. A KNDK vezetője ekkor hívta meg az orosz elnököt.   

Ezt megelőzően Kim Dzsongun 2019 áprilisában járt Vlagyivosztokban. Ekkor volt az első személyes találkozója Putyinnal.

A Kreml sajtószolgálata közölte, hogy az orosz elnök Észak-Koreát követően Nguyen Phu Trong, a Vietnámi Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának meghívására utazik a Vietnámi Szocialista Köztársaságba. 

A főtitkáron kívül To Lam elnökkel, Pham Minh Chinh miniszterelnökkel és Tran Thanh Mannal, a Nemzetgyűlés elnökével folytat majd megbeszélést.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!