Spanyolország
ÉLŐ
Anglia

Több mint ezer atomrakéta áll készen a kilövésre

tengeralattjáró, havanna, kuba, hidegháború
A Kubába látogató orosz haditengerészeti különítményhez tartozó orosz atom-tengeralattjáró, a Kazan érkezik Havanna kikötőjébe 2024. június 12-én. A Kazan orosz nukleáris meghajtású tengeralattjáró - amely nem szállít nukleáris fegyvereket - és három másik orosz haditengerészeti hajó június 12-17. között kiköt a kubai fővárosban. Az orosz hadsereg szokatlan telepítése ilyen közel az Egyesült Államokhoz - különösen a nagy teljesítményű tengeralattjáróé - az ukrajnai háború miatti jelentős feszültségek közepette történik, ahol a nyugati támogatású kormány az orosz invázió ellen harcol.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a svájci békecsúcs eredményeit értékelte az Origónak adott interjúban. A szakértő szerint a találkozónak semmi értelme nem volt, mert nem hívták meg rá Oroszországot. Azt is elmondta, hogy egyre nagyobb a nukleáris fenyegetettség veszélye, és ma már az új hidegháborúban élünk, ugyanis olyan fejlemények történnek Kuba partjainál, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról az Origo már beszámolt, múlt vasárnap zárult a kétnapos svájci békekonferencia. Arra a kérdésre, hogy milyen eredményt hozott a találkozó, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elmondta, érdekes, hogy körülbelül 15 ország még a találkozó előtt lemondta a békecsúcson való részvételét kínai-orosz nyomásra. A résztvevők jelentős része, az úgynevezett "Dél", tehát Brazília, India, Dél-Afrika nem írták alá a közös megállapodást. Nógrádi György elmondta, hogy azért, mert az volt a véleményük, hogy Oroszország nélkül semmi értelme nincs az egésznek. 

A szakértő elmondta: Szaúd-Arábia szintén nem írta alá a zárónyilatkozatot, de bejelentette, hogy a következő békecsúcsot Szaúd-Arábiába tervezik, ahová meghívják Oroszországot. 

A svájci békekonferencia eredményeit értékelve a biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy Putyin orosz elnök gyakorlatilag világosan kimondta, hogy alapfeltétele a békének az, hogy

a Krím-félszigetről nem tárgyal; a Donbasz négy megyéjét követeli; Ukrajnának nem lehet atomfegyvere, és nem léphet be a NATO-ba. 

Érdemes megfigyelni Nógrádi György szerint, hogy a mostani svájci csúcson kimondták, hogy a Krímről tárgyalni sem akarnak a nyugatiak.

A négy, részint megszállt területről nyilvánvalóan tárgyalások lesznek majd. Tehát a svájci csúcsnak, mint az összes eddigi csúcsnak, a világon semmi értelme nem volt. Zelenszkij pénzhez jutott, napokig cikkezik róla a sajtó, de előrelépés nincs a béke irányába.

jarsz, rakéta, nukleáris háború
Kirobbanhat a nukleáris háború? Fotó: AFP

Ez lehet az oroszok válaszlépése

Nógrádi György arra a felvetésre, hogy a nyugatiak hozzáállása kiszélesítheti-e a háborút, elmondta azt is, hogy gyakorlatilag ott tartunk, hogy most az oroszok azt mondták, hogy ha a Nyugat leszállítja Ukrajnának azokat a fegyvereket, amelyekkel orosz mélységi célpontokat el tudnak érni, akkor Oroszország megfontolja, hogy minden modern fegyvert, kivéve az atomeszközöket, átad olyan országoknak és szervezeteknek, amelyek vállalják, hogy Nagy-Britannia és az USA ellen katonai csapást intéznek. 

A nukleáris fenyegetettség fokozódik

Vasárnap éjjel hozták nyilvánosságra a SIPRI-jelentését, amely a világ legjelentősebb békekutató intézete, központja Stockholm. Nógrádi szerint ebben azt mondják, hogy körülbelül tízezer atomtöltet van a világban, amelyből 1200 van riadókészültségben, és ez sokkal több, mint ami korábban volt. Nógrádi György szerint ez is tovább fokozhatja a fennálló nehéz helyzetet. 

A fronton azt látjuk, hogy az oroszok lassan mennek előre, falvakat foglalnak el. Közzétették, hogy az elmúlt hétvégén kb. 15 ezer ukrán halt meg, ez túlzás, de ettől függetlenül rengeteg a halott, Ukrajnából aki tud, az megszökik. 

Hozzátette: Zelenszkij népszerűsége hétről hétre zuhan.

tengeralattjaro, hideghaboru
Már az új hidegháborúban élünk
Fotó: AFP

Már az új hidegháborúban élünk

Nógrádi György elmondta azt is, hogy az most egy "újdonság", hogy létrejött új NATO-parancsnokság Finnországban, Észak-Skandináv Parancsnokság címén. Ami ebben érdekes, hogy az amerikaiak bejelentették, hogy az orosz flotta néhány egysége befutott a havannai kikötőbe, és ameddig ott vannak, addig amerikai támadó tengeralattjáró kíséri őket, hogy bármelyik pillanatban tüzet nyithasson rájuk. 

havanna, kuba
Kuba partjainál megjelentek az oroszok Fotó: Anadolu via AFP

Ehhez egy kanadai haditengerészeti egység is társult. Ez Nógrádi szerint azért fontos, mert 

ez azt jelenti, hogy visszajött a hidegháború, hiszen a hidegháborúban volt az, hogy minden szovjet hadihajót amerikai követett, és minden amerikait szovjet követett. Tehát ma már az új hidegháborúban élünk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről