A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

A Marvel sorozatszínésze szerint a gyerekek dönthetnek a saját nemükről, a szüleiknek ehhez semmi közük

Vágólapra másolva!
A gyerekek dolga, hogy döntsenek saját nemükről, ebbe a szülőknek nincs beleszólása a She-Hulk című tévésorozat színésznője szerint.
Vágólapra másolva!

Tatiana Maslany a Marvel stúdió She-Hulk című sorozatának színésze, aki a szülőket támadja azért, mert szerinte kizárólag a gyerekekre tartozik, hogy saját nemi identitásukról döntsenek.

A megszólalás előzménye, hogy az egyik kanadai tartományban olyan oktatási szabályokat fogadtak el, melyek előírják az iskolák számára, hogy értesítsék a szülőket, ha egy gyereknél nemi zavart tapasztalnak, beleértve azt is, hogy a gyermek különleges névmásokat szeretne használni az osztályban. Ezek az új szabályok azt is megakadályozzák, hogy az iskolák reklámozzák a transzneműséget az órákon, kivéve, ha a szülő hozzájárul – írja a Magyar Nemzet a V4NA nemzetközi hírügynökség tudósítása alapján. 

A kanadai tartomány oktatás jogszabálya feldühítette a baloldali aktivistákat. Maslany ismert LMBTQ-aktivista, aki a törvény ellen foglalt állást egy tömegrendezvényen. Ezen az eseményen a résztvevők azt követelték, hogy az iskola vonja vissza a szerintük botrányos szabályozást.

gyerek, iskolás, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Unsplash / Joseph Chan / Unsplash /  Joseph Chan

A sorozatszínész ragaszkodott ahhoz, hogy a szülőknek nem szabadna mértéket szabni saját gyermekeik felett.

A szülőknek hagyniuk kellene, hogy a gyerekek maguk döntsék el, hogy milyen neműek legyenek

– mondta a CTV News szerint. 

A Saskatchewan kanadai tartományban elfogadott jogszabályt eredetileg "névmás szabályzatnak" nevezték, mert az előírás szerint szülői beleegyezést követel meg a 16 éven aluli tanulóknál ahhoz, hogy az iskolai használatban megváltoztassák nevüket vagy névmásukat.

A Marvel stúdió színésznője a továbbiakban is azt hangoztatta, hogy a szülőknek nincsenek jogaik a gyerekeik felett.

A gyerekeknek vannak jogaik. A gyerekek emberi lények, akiknek van tudásuk és ismerik magukat, és tőlük kellene példát vennünk. Sok mindenben tőlük kellene példát vennünk. Meghallgatni őket, felhatalmazni őket arra, hogy eldöntsék, kik ők valójában és hogyan nevezzék magukat. Ez az ő joguk, nem a szülőké

– vélekedett. 

Beszédes, hogy a színésznőnek ítéltek egy tízezer dollár értékű díjat is, miután beiktatták a kanadai Hírességek Csarnokába. Az eseményen rögtön bejelentette, hogy az elismeréséhez járó összeget a „Lulu’s Lodge” nevű, meleg fiatalokat segítő szervezetnek ajánlja fel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!