A szektás szülők megtagadták az inzulint a nyolcéves cukorbeteg lányuktól, belehalt

gyász, gyertya
Vágólapra másolva!
Az egyes típusú cukorbetegségben szenvedő 8 éves kislány 6 napig nem kapott inzulint, a szülei ugyanis úgy vélték, "Isten majd meggyógyítja". A kislány azonban nem élte túl az inzulinmegvonást, és meghalt.
Vágólapra másolva!

A The Saints nevű szekta tizennégy tagját - köztük a kislány szüleit - azzal vádolják, hogy ahelyett, hogy orvosi segítséget kértek volna, imádkoztak a kislány gyógyulásáért - írja a The Sun. Szerdán a csoport megtagadta, hogy vallomást tegyen a tárgyalás kezdetén, ahol ügyvéd nélkül jelentek meg.

Napokig szenvedett, miközben egyre romlott az állapota. Végül eszméletét vesztette és többé nem kelt fel 

– hangzott el a tárgyaláson. 

A Bors azt írja, hogy Elizabeth-et ahelyett, hogy kórházba vitték volna, imaszertartást tartottak a szektával, amin gitáron játszottak, énekeltek és imádkoztak. A kislány holttestét állítólag egy matracon találták meg a Rangeville-i otthonuk földszintjén a padlón fekve. 

Egy a családhoz közeli álló nő szerint a kislány szülei pontosan tudták, hogy cukorbetegként milyen következményei lehetnek annak, ha nem kap időben inzulint, ugyanis évekkel korábban, a betegség diagnosztizálásakor is majdnem meghalt Elizabeth.

A nő szerint a gyülekezet szélsőséges hite az volt, hogy majd az ima meggyógyítja.

Elizabeth-et intelligens, spirituális gyermekként jellemezve Marco asszony azt állította, hogy túl fiatal volt ahhoz, hogy megértse szülei döntésének szörnyű következményeit. A tárgyalás várhatóan 11 hétig tart Martin Burns legfelsőbb bírósági bíró előtt, esküdtszék nélkül.

Az őrült fanatizmus szinte mindenre képes, ez okozta a világtörténelem legnagyobb tömeges öngyilkosságát is.

1978. november 18-án döbbenetes hír járta be a világsajtót. Az egykor brit fennhatóság alatt álló dél-amerikai ország, Guyana egyik szigetén berendezkedett Népek Temploma nevű vallási szekta 913 tagját halva találták a kommuna világtól elzárt, és a „vallásalapító", James Warren Jones után Jonestown-nak elnevezett telepén. A telepre kiszálló hatósági emberek közel ezer ember szanaszét fekvő holttestére bukkantak, köztük az „Atya", a magát új megváltónak hirdető szektavezér számszeríjjal átlőtt tetemére. Az első látásra tömeges öngyilkosságnak tűnő rettenetes eseményről a későbbiek során kiderült, hogy a szektatagok közül sokan nem is önként vállalták a halált.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!