Halálra taposott egy spanyolországi turistát egy elefánt Dél-Afrikában

Vágólapra másolva!
Halálra taposott egy spanyolországi turistát egy elefánt a dél-afrikai Pilanesberg Nemzeti Parkban. A látogatókat figyelmeztették, hogy ne hagyják el járműveiket, de a férfi mégis kiszállt az autójából.
Vágólapra másolva!

Az elsődleges jelentések szerint a férfi megállította az autóját, kiszállt, és közelebb ment az elefántokhoz, hogy fényképeket készítsen, ezután történt meg a szörnyű tragédia - mondta Sabata Mokgwabone dél-afrikai rendőrségi szóvivő kedden.

A helyi Turisztikai Hivatal közleményében az esettel kapcsolatban azt írta, hogy a spanyol állampolgár három másik társával együtt autóval látogatta meg a nemzeti parkot, ahol a túrájuk során egy elefántcsordára bukkantak. 

A férfi kiszállt és fényképeket akart készíteni - társai hiába figyelmeztették, hogy ne tegye ezt - majd az egyik elefánt rátámadt, később pedig a csorda halálra taposta, mivel nem tudott elmenekülni.

"A turistákat folyamatosan emlékeztetjük annak fontosságára, hogy a park látogatásakor maradjanak a járművükben, tartsanak megfelelő távolságot az állatok és a járművük között, adjanak lehetőséget az állatoknak a szabad mozgásra, és csak a biztonságosan kijelölt területeken szálljanak ki a járművekből" - mondta Thami Matshego, a helyi Turisztikai Hivatal vezérigazgatója az esettel kapcsolatban.

Az ügyben a dél-afrikai rendőrség indított vizsgálatot - írja a dw.com.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!