Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Kiszelly Zoltán: A békejavaslat mellett baráti gesztus is volt a miniszterelnök kijevi látogatása

Vágólapra másolva!
Az unió soros elnöksége mellett a jószomszédi kapcsolatok, az olajtranzit és a magyar kisebbségek helyzete volt a fontos a miniszterelnök kijevi látogatásán, mondta el a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkijjel folytatott tárgyalásokat. A magyar kormányfő hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Hozzátette: a háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot. Orbán Viktor ezért egy határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.

A magyar békepolitikában nem lesz változás, de az ukrán látogatással Orbán Viktor egyfajta gesztust is gyakorolt, aki a magyar kisebbség érdekében is tárgyalt

– mondta el Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Az unió soros elnöki tisztjét betöltő Magyarország miniszterelnökeként Orbán Viktor az egyedüli nyugati vezető, aki nem látogatott el még Kijevbe, ami egyfajta gesztus is lehet Giorgia Meloni és a lengyel Jog és Igazságosság Párt (PiS) felé is, akik ezt korábban elvárták a magyar miniszterelnöktől – tette hozzá a szakértő.

Mi a valódi cél?

Kiszelly Zoltán arról is beszélt, hogy látható tendencia, hogy megpróbálják az Oroszország elleni nyugati szankciók mögé, a 35-40 nyugati ország mellé felsorakoztatni a globális Délt.

A svájci békekonferencia, ahová nem hívták meg Oroszországot, nem azt a célt szolgálta, hogy béke legyen, hanem hogy még több ország csatlakozzon a nyugati szankciókhoz, Zelenszkij álláspontjához. Miután ez Svájcban nem sikerült, ezért kellett Zelenszkijnek engednie

– tette hozzá. A szakértő elmondta, hogy a globalisták célja, hogy a nyugati szankciókhoz még többen csatlakozzanak, és ezért Orbán Viktor Kijevben csak azon békevágyát tudta kifejezni Ukrajna előtt, amit az európai emberek döntő többsége is kíván.

Kiszelly Zoltán szerint a békére való törekvés egyértelműen meghatározza Orbán Viktor jelenlegi és korábbi kommunikációját is, amiért mindent megtesz a magyar miniszterelnök.

A szakértő úgy látja, a béke irányába az első lépések elindulhatnak, az orosz és ukrán fél közötti béketeremtésre a későbbiekben a török elnök, Recep Tayyip Erdogan lenne alkalmas, mert őt mindkét fél, Putyin és Zelenszkij is elfogadják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről