Németországból fogja koordinálni az ukrán erők kiképzését a NATO

NATO flags Germany
Fotó: ROBERT MICHAEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Vágólapra másolva!
A jövőben, a tervek szerint már péntektől a NATO fogja koordinálni Németországból a fegyverszállításokat és az ukrán fegyveres erők kiképzési tevékenységét. A művelet elindításáról a tagállamok állam- és kormányfői washingtoni csúcstalálkozójukon döntöttek - tudta meg a Német Sajtóügynökség.
Vágólapra másolva!

A Die Welt hozzátette, hogy emellett 

40 milliárd eurós katonai segélyről is megállapodtak, melynek egy éven belül meg kell érkeznie Ukrajna számára.

„A cél az, hogy Ukrajna biztonsági támogatását tartós alapokra helyezzük, ezáltal jobb, kiszámíthatóbb és koherensebb támogatást biztosítsunk” - olvasható az új parancsnokságról szóló csúcstalálkozói nyilatkozatban. Emellett támogatni fogják az ukrán védelmi és biztonsági erők átalakítását, és ezáltal lehetővé teszik Ukrajna további integrációját a védelmi szövetségbe.

A lap megjegyzi, a fegyverszállítások és a kiképzési tevékenységek koordinálásában eddig az Egyesült Államok vezető szerepet töltött be, amikor 2022 végén az amerikai fegyveres erők európai főhadiszállásán, a hesseni Wiesbadenben felállított egy mintegy 300 katonából álló egységet. 

A NATO számára most mintegy 700 alkalmazottat kívánnak bevetni, amelyből Németország legfeljebb 40 főt kíván biztosítani, köztük egy kétcsillagos tábornokot parancsnokhelyettesként.

Azt kihangsúlyozta a német lap, hogy ebben a misszióban Magyarország nem vesz részt. 

A NATO-nak nem a körülötte zajló háborúkat, hanem a békét kell megnyernie! 

- írta a közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a békemissziója rendkívül sikeres, emiatt támadják azok, akik nem érdekeltek a békekötésben.

Mint ismert, az USA arról döntött, hogy 2026-tól Tomahawk cirkálórakétákat és más nagy hatótávolságú fegyvereket fognak ideiglenesen Németországban állomásoztatni. Előbbiek a német Taurus fegyverrendszerhez hasonlóan képesek mélyen behatolni az ellenséges területre és fontos célpontokat megsemmisíteni, viszont annál már a rakétákat nem repülőgépekről, hanem hajókról és tengeralattjárókról indítják. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!