Szlovákia tovább növelné az áramszállításait Ukrajnába

Vágólapra másolva!
Szlovákia kész arra, hogy szükség esetén több NATO-katonát fogadjon, továbbá növelje az áramszállításokat Ukrajnába - jelentette ki szerdán Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Varsóban, ahol lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.
Vágólapra másolva!

Duda újságíróknak nyilatkozva méltatta a két ország közötti nagyon jó szomszédsági viszonyt, amelyet szerinte Pellegrinek a NATO-csúcstalálkozót megelőző látogatása is bizonyít. Lengyelország a második ország, ahová a június óta államfőként hivatalban lévő Pellegrini szlovák elnökként ellátogatott. Az első elnöki látogatás hagyományosan Csehországba vezetett.

Pellegrini szerint Szlovákia valójában "rengeteg munkát" végez Kijev érdekében, annak ellenére, hogy a média Robert Fico miniszterelnök kormányának visszafogott hozzáállását hangsúlyozza Ukrajna támogatásával kapcsolatban. Ezt bizonyítja a lőszerek és fegyveralkatrészek fokozott gyártása a szlovák fegyvergyárakban, valamint a villamosenergia-export Ukrajnába, amelynek áramtermelő kapacitását az orosz légicsapások tönkreteszik - mondta.

Kiemelte: 

A háború kezdete óta Szlovákia több mint 40 ezer megawatt villamosenergiát exportált Ukrajnába, és ősszel és télen növelni fogjuk a szállításokat, ami valószínűleg kulcsfontosságú lesz Ukrajna számára. 

Hangoztatta, Szlovákia nem ismeri el a Krím Oroszország általi annektálását, sem a határok erőszakos megváltoztatását Ukrajna keleti és déli részén. Leszögezte, hogy "Lengyelország Szlovákia stratégiai partnere, egyike annak a három országnak, amely Szlovákia legnagyobb befektetője vagy legnagyobb kereskedelmi partnere".

Szlovákiát és Lengyelországot az európai uniós és NATO-tagságuk sikertörténete is összeköti - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a szlovák védelmi kiadások a NATO-tagok vállalásának megfelelően meghaladja a bruttó hazai termék 2 százalékát.

Pellegrini egyben felajánlotta vendéglátójának a szlovák szakértők segítségét és tapasztalatát a lengyelországi atomerőmű-építésben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!