Több fegyveres rab megszökött egy pakisztáni börtönből

Vágólapra másolva!
Legkevesebb 18 rab megszökött egy Kasmír pakisztáni részén lévő börtönből, miután egy pisztollyal sikerült lefegyverezniük az őröket - közölték hétfőn a pakisztáni hatóságok.
Vágólapra másolva!

A szökevényekre tüzelő őrök legalább egy elítélttel végeztek - fűzte hozzá Riaz Mugal helyi rendőrfőnök. A szökött rabok - köztük több halálsoron tartott elítélt - után kutatást indítottak az erdős, hegyvidéki területen. 

A kerületet lezárták, és minden áthaladó járművet megállítanak és átvizsgálnak.

Bár az egyelőre nem derült ki, hogy jutottak fegyverhez a rabok, de egy illetékes szerint a pisztolyt becsempészték a cellájukba, és lehet, hogy az őrök tudtak a fegyverről.

A rendőrfőnök arról nem beszélt, hogy terrorizmus miatt elítéltek is voltak-e a szökevények között, de a rendőrség két alkalmazottja szerint egy dzsihadista, aki Kasmír indiai részén követett el támadásokat, köztük volt.

Nem csoda, hogy szökni akarnak

Pakisztánban több száz elítélten hajtották végre a halálos ítéletet az óta, hogy 2014 végén feloldották az erre vonatkozó moratóriumot. Már az első évbe felakasztottak kilenc fegyencet, köztük négy testvért.

Márciusban arról is írtunk, hogy Pakisztánban a bíróság halálra ítélt két diáklányt is, egy társnőjükre pedig életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki, amiért két éve megölték egy tanárnőjüket, akit istenkáromlással gyanúsítottak.

Az istenkáromlást mint jogi kategóriát még a brit gyarmati uralom idején vezették be az akkor India részeként ismert Pakisztánban, majd a nyolcvanas években szigorítottak a büntetési tételen, így jelenleg halálbüntetés is járhat érte.

börtön
Képünk illusztráció!
Fotó: AFP / 2023 Anadolu Agency

Szökött rabok

A louisianai rendőrök négy rabot keresnek, akik május végén megszöktek a börtönből. A rabok a Tangipahoa Parish börtön kerítésén az udvaron töltött pihenőidő alatt szöktek ki. A kerítés ellenőrzését követően megállapították, hogy egy szakasza megsérült, így könnyen át lehetett rajta jutni.

Februárban arról is írtunk, hogy két gyilkos szökött meg az arkansasi börtönből.

Októberben a georgiai állami börtönből szökött meg négy fogvatartott. A nyomozók a lakosság segítségét kérték a férfiak felkutatásához.

Áprilisban legkevesebb 118 rab megszökött egy nigériai börtönből is, amelynek épületét megrongálta az éjjeli heves esőzés.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!