Soros hálózata tovább folytatja a leszámolást Lengyelországban

Lengyel belpolitika, letartóztatás, Mariusz Kaminski, Maciej Wasik, tüntetés, demonstráció, Varsó, Lengyelország, 2024.01.11.
A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatói az októberi választások eredményeképpen hatalomra került négypárti koalíciós kormány intézkedései miatt tüntetnek a parlament varsói épületénél 2024. január 11-én
Vágólapra másolva!
Az új baloldali Tusk-kormány megalakulása után tisztogatásba kezdett, melynek keretében kedd este letartóztatták a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de (korábban) elnöki kegyelemben részesített politikusait. A példátlan eljárás miatt Mateusz Morawiecki korábbi miniszterelnök felhívására több százezres tömeg vonult a szejmhez, hogy a Donald Tusk vezette kormány politikai leszámolása ellen tiltakozzon. Most pedig a PiS képviselői, Krzysztof Szczucki és Pawel Jablonski az államügyészséghez fordultak bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Ennek oka, hogy Szymon Holownia, a Szejm elnöke kijelentette, hogy megszűnt a két elítélt képviselő mentelmi joga és mandátuma. A képviselők ezt pénteken közölték az X közösségi platformon.
Vágólapra másolva!

Az elnök, Andrzej Duda bejelentette, hogy kegyelmi eljárást kezdeményez a hivatali hatalommal való visszaélés miatt kétévi börtönre ítélt volt belügyminiszter és helyettese ügyében. Kaminskival és Wasikkal kapcsolatban kedden az elnöki palotában intézkedtek, akkor törtek be, amikor az államfő nem tartózkodott ott.

Az elnöki bejelentést kommentálva Szymon Holownia csütörtökön kiemelte, hogy bár az államfő döntése rendezheti a helyzetet, ugyanakkor semmi sem változtatja meg azt a tényt, hogy a két elítélt képviselő parlamenti mandátuma megszűnt. Szerinte ugyanis a törvény szerint a két jogerősen elítélt személy nem lehet parlamenti képviselő, ezért az elnöki kegyelem sem vonatkozhat erre.

Andrzej Duda lengyel államfő nem változtat az álláspontján Forrás: MTI/EPA/PAP/Darek Delmanowicz

A két PiS-képviselő (Krzysztof Szczucki és Pawel Jablonski) erre válaszul bejelentette, hogy az ügyészséghez fordulnak azzal a gyanúval, hogy

Holownia bűncselekményt követett el, amikor Kaminski és Wasik mandátumának megszűnéséről nyilatkozott,

hasonlóan Donald Tusk miniszterelnökhöz, aki a szejm elnökének döntését a hivatalos közlönyben közzétette.

2015 márciusában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és helyettesét, Maciej Wasikot nem jogerősen 3 évre ítélték börtönre, emellett 10 évre eltiltották közhivatal betöltésétől azzal a váddal, hogy a korrupcióellenes hivatal (CBA) vezetőiként az első PiS-kormány idején, 2005-2007 között hivatali hatalommal való visszaélést követtek el. Azonban röviddel azután, hogy Andrzej Duda elnöki mandátumának kezdetét vette, kegyelmi eljárást indított, és a két politikust kegyelemben részesítette. 2016-ban a varsói kerületi bíróság lezárta az ügyet.

Azonban a legfelsőbb bíróság 2023 júniusában új eljárást kezdeményezett. 2023. december 20-án a varsói kerületi bíróság jogerősen kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte a két vádlottat.

A két képviselő mandátumától való megfosztása azért rendkívül kényes ügy, mert amennyiben a PiS-nek van igaza, hogy ez a döntés törvénytelen, a parlament ülései és határozatai Mariusz Kaminski és Maciej Wasik távollétében érvénytelenek.

Időközben Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök a ZET lengyel rádióban bejelentette, hogy a jövőben a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöki tisztségéért indulna. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, hogy reméli, Jaroslaw Kaczynski jelenlegi pártelnök nem mostanában készül visszavonulni.

Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök lehet a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) új elnöke Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

– fogalmazott Morawiecki, akit arról is kérdeztek, hogy szándékában áll-e indulni a 2025-ös elnökválasztáson.

Ezt a döntést a PiS politikai bizottsága hozzávetőleg tíz hónapon belül hozza meg – mutatott rá a volt kormányfő. Morawiecki a legutóbbi parlamenti választásokra is kitért, és kiemelte, hogy tiszteletben tartja a lengyelek döntését.

Hatalmas baloldalellenes tüntetés

Teljesen megtöltötték a lengyel parlament előtti teret a tüntetők csütörtök délután, amely estére véget ért. A tüntetést szervező PiS szerint körülbelül 300 ezer ember vett részt a tüntetésen.

A Donald Tusk vezette új baloldali kormány elleni ellenzéki megmozdulás hatalmas rendőri készültség mellett kezdődött el. A volt kormánypárti törvényhozók kedd esti letartóztatása miatt ugyanis egyre nagyobb a közfelháborodás Lengyelországban.

- fogalmazott egy lengyel férfi még a megmozdulás előtti órákban.

Már a tüntetésre érkezők sem kímélték a jelenlegi politikai vezetés döntéseit. „A demokráciáért küzdünk, mert most úgy néz ki, hogy visszatért a kommunizmus" – fogalmazott egy demonstráló.

Egy másik nő pedig azt mondta: Lengyelország eddig demokratikus ország volt, a letartóztatott politikusokat a mostani kormánynak ki kell engednie a börtönből.

A tömegmegmozdulás résztvevői élesen bírálták a Brüsszel-párti kormánykoalíció törvénytelenségeit, köztük Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke is, aki úgy fogalmazott:

- utalva ezzel arra, hogy a PiS szerint Donald Tusk a németek megbízásából cselekszik.

A Magyar Nemzetnek a tüntetés résztvevői közül többen is nyilatkoztak. Azért vagyunk itt, hogy Tusk és Holownia [a szejm elnöke] ellen tiltakozzunk, és követeljük Kaminski és Wasik kiszabadítását. Nem szeretném megadni a teljes nevemet, mert tartok a titkosszolgálat bosszújától – mondta Lucyna, egy varsói ápolónő.

Kíméletlen leszámolás

Mint arról korábban beszámoltunk, egyre durvább eszközökkel számol le Donald Tusk baloldali kormányfő a politikai ellenfeleivel Lengyelországban. A Soros György és Brüsszel kottájából játszó baloldali kormány kedd este letartóztatta a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit.

Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok" az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta. Ezzel párhuzamosan továbbra sincsen 2024-es költségvetése Lengyelországnak, így adott esetben előrehozott választás jöhet.

A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatói az októberi választások eredményeképpen hatalomra került négypárti koalíciós kormány intézkedései miatt tüntetnek a parlament varsói épületénél Forrás: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Donald Tusk folytatja a brutális leszámolást Lengyelországban

Írtunk arról is, hogy lábbal tiport minden alkotmányos szabályt a baloldali kormány Lengyelországban a köztévé elleni támadása során. A Donald Tusk vezette kabinet nemcsak a médiában, hanem a bíróságokon is eltávolítja azokat, akik nem szolgálják ki őket és nem az ő kottájukból játszanak. A jogállam lengyelországi felszámolása ellen Brüsszelnek persze egyetlen szava sincs, mert Tusk feltétel nélkül hajtja végre a brüsszeli utasításokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, az új lengyel kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, Bartłomiej Sienkiewicz december közepén felmentette a lengyel köztévé (Telewizja Polska – TVP), a közszolgálati rádió (Polskie Radio – PR) és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa – PAP) vezetőit és felügyelőbizottságait. December 20-án a TVP újonnan létrehozott felügyelőbizottsága a köztévé élére nevezte ki Tomasz Sygutot, aki 2016 előtt is a lengyel balliberálisok fontos embere volt a köztelevíziónál.

A televízióban pedig a puccsszerű változtatás után felpörgették az LMBTQ-propagandát.

Soros módszerei kerültek elő

A Donald Tusk vezette új baloldali lengyel kormány lépése után azonnal politikai háború indult Lengyelországban: Andrzej Duda államfő közölte, hogy nem írja alá a közmédia finanszírozását is tartalmazó új, baloldali többséggel elfogadott határozatot.

Minden jel arra mutat tehát, hogy a baloldal – legyen akár kormányon, akár ellenzékben – az erőszak alkalmazásától sem riad vissza annak érdekében, hogy uralma alá vonja a közszolgálati médiát – emeli ki a szerző, aki ennek kapcsán arról ír, hogy mindez beleillik Sorosék tervébe, akik régóta meg akarják buktatni a nekik nem tetsző kormányokat.

BRÜSSZEL PERSZE MOST MÉLYEN HALLGAT ARRÓL, HOGYAN TIPORJA EL A LENGYEL BALOLDAL A JOGÁLLAMISÁGOT, ÉS FEL SEM MERÜL BÁRMILYEN ELJÁRÁS INDÍTÁSA.