15 éves diákot zaklatott egy tanár Nagyváradon, letartóztatták

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba került egy tanár, aki egy 15 éves diákot molesztált Nagyváradon. A tanuló a zaklatás után már másnap jelentette az esetet az iskolaigazgatónak. Az iskola vezetősége értesítette a gyermek szüleit, a gyermekvédelmet és a rendőrséget is.
Vágólapra másolva!

Harminc napos előzetes letartóztatásban van egy nagyváradi tanár, aki hétfőn egy Bihar megyei iskola kollégiumában szexuálisan zaklatott egy diákot. A tanuló már másnap reggel jelentette az esetet az igazgatónak. 

Az igazgató behívatta a pedagógust, aki beismerte tettét és rögtön beadta a felmondását. Ezt követően rendőrségi vizsgálat indult ellene.

A tanárt szerdán őrizetbe vették és kihallgatták, ahol mindent bevallott. A bíró elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását.

A felügyelőtanár hétfőn este a Constantin Brâncuși Műszaki Szakközépiskola kollégiumának edzőtermében közeledett a 15 éves diákhoz. Előbb a kezét, majd a lábait is simogatni kezdte és egyértelmű jelét adta annak, hogy többet is akar. A diák másnap bement az intézet igazgatójához, akinek mindent részletesen elmondott. 

Az iskola vezetősége értesítette a gyermek szüleit, a gyermekvédelmet és a rendőrséget is.

A hatóság szexuális zaklatás vádja miatt nyomoz tovább a tanár ellen, akire legalább 2 és 7 év közötti börtönbüntetés várhat, ám mivel fokozottan súlyos az eset, 3 és 10 év közötti szabadságvesztést is kaphat - írta a Maszol.

Nem csak a hétfőn zaklatott diák lehet a tanár egyedüli áldozata

Egy váradi férfi azt mondta, hogy ugyanez a tanár őt is zaklatta 14 éves korában egy nyári táborban. Akkor azért nem mondta el senkinek, mert szégyellte a történteket - írta a Bihoreanul hetilap.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!