Kibeszélősdi

Kisgyerekként minden apró sebbel, csípéssel rohanunk a szüleinkhez, hátha attól kevésbé fáj. Később aztán a lelki sebeinket tárjuk fel legjobb barátaink előtt, ezzel enyhítve a kínt. De vajon mindig hasznos, ha kibeszéljük a problémát? Egy amerikai vizsgálat úgy véli, a kamaszoknál akár depressziót is okozhat, a bajokon való "kérődzés", míg a magyar szakember úgy véli: fontos, hogy megbeszéljük, ami a szívünket nyomja.

A 15 éves Bence úgy véli, "nem bízza vad idegenekre titkait", Ő inkább a bátyjával beszéli meg dolgait, ahogy mondja: "tesóterápiát" alkalmaz. "Nem biztos, hogy a bátyám minden bajomra tudja a gyógyírt, de legalább bölcsen bólogat." - mondja. "Persze anyával is szoktam beszélgetni, de neki nem lehet mindent elmondani, mert lehet, hogy kiborul. És elég kínosan érzem magam, ha anya faggat."

Arról például csak a bátyjának számolt be, hogy "jól agyonvert valakit a suliban, aki halálra idegesítette". A bátyja szerint jól tette, hogy megvédte magát, "anya viszont nem volt túl boldog, amikor aláírta az intőt, amit ezért kaptam"- mondja.

Bence - saját bevallása szerint - rendszerint megkönnyebbül, ha kibeszéli magából a bajait, de van, amikor nem segít a beszélgetés. "A nagyobb, fájdalmasabb problémákhoz, mondjuk, amikor a nagypapám meghalt, még a nagy és erős bátyám sem elég okos." - mondja Bence, aki hiperaktivitása miatt egy darabig pszichodrámára is járt. "Ott is megbeszéltük a bajokat: valaki elmesélte, mi nyomja a szívét, a többiek pedig arról beszéltek, hogy oldották meg a hasonló eseteket. Nem volt könnyű, de utána kicsit könnyebb lett a lelkem, és jó ötleteket is kaptam arra, hogy mit csináljak, ha például csúfolnak, ahelyett, hogy bemosnék egyet."

Nevet a bajoknak!

Alpár Zsuzsa úgy véli, a legfontosabb, hogy odafigyeljünk a gyerek problémájára. "Az a jó, ha az ember, akár a kortársaival, akár a szülőkkel, vagy egy szülőt helyettesítő felnőttel beszélgetni tud - mondja.

"Nem értek egyet teljes mértékben bölcs amerikai kollégáimmal: a problémákat igenis ki kell beszélni. Annyiszor és azzal, akivel és ahányszor a gyermek igényli. Persze az nem biztos, hogy ez önmagában meggyógyítja a lelket - vannak olyan súlyos problémák, amelyeken ez nem segít. " - teszi hozzá.

Alpár Zsuzsa azzal is egyetért, hogy nehéz elmondani a problémát, ha az nagyon fájdalmas. "De ha egy "kicsit kint van", attól már jobb. Ha neveket tudunk adni azoknak a nyomasztó érzéseknek, amelyek csak gomolyognak a fejünkben, ha szavakba tudjuk önteni a kusza érzéseinket, már sokat léptünk előre. Csak a testet öltött problémákra lehet megoldást találni - sőt, elképzelhető, hogy a sok beszéd alján a megszabadító megoldás is derengeni kezd."

Kovács M. Veronika