Solymári sváb ételek

Vágólapra másolva!
Régen általában minden sváb háztartásban tartottak sertést, és ebből készültek a finomságok. Mindenkinek volt saját bora, sokan még sört is főztek saját fogyasztásra. Sokszor ettek tartalmas leveseket, és a házi sütemények, tészták sem maradhattak ki a menüből. Próbáljátok ki a következő sváb recepteket.
Vágólapra másolva!

Pénteki bableves krumplisgombóccal

Hozzávalók: 30 dkg tarkabab, 1 db sárgarépa, 1 db petrezselyem-gyökér, fél db zeller, só, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, pirospaprika, őrölt bors, babérlevél, 6 dkg liszt, 20 dkg burgonya, 2 evőkanál olaj, 1 db tojás

Forrás: Magyar Konyha


A kifejtett babot jól megmossuk, majd feltesszük főni. Megsózzuk, törött borssal, babérlevéllel ízesítjük, vegyes zöldséget és zellerzöldet főzünk bele. Barnára pirított hagymával és reszelt fokhagymával, pirított rántással sűrítjük.
Közben elkészítjük a betétjét, a krumpligombócot. Héjában főtt burgonyát főzünk, majd megtisztítjuk, szitán áttörjük. Kissé hűlni hagyjuk. Sózzuk, borsozzuk, és annyi liszttel és 1 db tojással dolgozzuk össze, hogy kézzel formálható legyen, majd a levesbe főzzük a gombóckákat.

Elkészítési idő: 70 perc
Egy adag: 3678 kJ/879 kcal
Ajánlott ital: száraz rosé - Mőcsényi Rosé 2004

Ökörszem

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 5 dkg cukor, 2,5 dl tej, 4 dkg vaj, 2 db tojás, só
A töltelékhez: 25 dkg túró, 2 evőkanál tejföl, 3 db tojás, 1 evőkanál mazsola, 1 evőkanál búzadara, 2 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor

Forrás: Magyar Konyha


A lisztet egy tálba szitáljuk, a tejet megmelegítjük, beletesszük az élesztőt, a cukrot, és kevés liszttel 15 percig kelesztjük. A vajat felolvasztjuk, a tojással és a kovásszal együtt liszttel jól összedolgozzuk és 20 percig pihentetjük.
Közben elkészítjük a tölteléket. A tojássárgáját cukorral kikeverjük, hozzáadjuk a túrót, a tejfölt, a vaníliás cukrot, a búzadarát, végül a felvert tojáshabot. A kelttésztát kinyújtjuk, fánkszaggatóval kiszúrjuk, a közepét benyomkodjuk és a túrótölteléket belekanalazzuk. Mazsolát teszünk a közepébe, így tényleg úgy néz ki, mint egy ökör szeme. Tojással megkenjük és forró sütőben 25 percig készre sütjük

Elkészítési idő: 55 perc
Egy adag: 2437 kJ/582 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Mylitta Cuvée 2003

Káposztás-töpörtyűs pogácsa

Hozzávalók: 30 dkg libatepertő (tepertőkrém is jó hozzá), 40 dkg liszt, 3 db tojás, 5 dkg élesztő, 1 kis fej káposzta, 1 evőkanál zsír, só, őrölt bors ízlés szerint

Forrás: Magyar Konyha


A fejes káposzta torzsáját eltávolítjuk, a káposztát apróra vágjuk, majd lereszeljük. Sózzuk, borsozzuk, és kevés zsíron megpároljuk. A libatepertőt megdaráljuk, és a liszttel, tojásokkal, kevés sóval és őrölt borssal összekeverjük. A párolt káposztával és az élesztővel jól összegyúrjuk, kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A tetejét bekockázzuk, és 30 percig kelni hagyjuk. Aztán a tetejét felvert tojással megkenjük, és 190 fokos sütőben pirosra sütjük.

Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag: 3337 kJ/798 kcal
Ajánlott ital: száraz fehérbor - Badacsonyi Szirén Cuvée 2002