Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Sajtból lesz a völgy

A fesztivál első vasárnapján, július 28-án sajtos Guinness-rekord kísérletet mutatnak be a közönségnek. A rekordméretű óriási sajtokat a felvonulás után a közönség fogyaszthatja el. A hétvégéken sajtmesterek tartanak bemutatókat, adnak ötleteket sajtos ételkülönlegességek elkészítéséhez.

Sajtok.huhttp://www.sajtok.huA Magyar Sajtklub portálján sajtos recepteket, régi sajtcímkéket, sajtos képeslapokat is találnak.A Művészetek Völgye honlapjahttp://www.kapolcs.hu/Az idén július 26-tól várják az érdeklődőket a Balaton-felvidéken.

A Sajtklub Kapolcson is szervez programokat. Az első szombaton, július 27-én kerekasztal-beszélgetést tartunk a sajt egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről többek között dr. Kubányi Jolán - a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke -, valamint neves táplálkozási szakértők és a fitneszvilágbajnok Béres Alexandra részvételével. Augusztus 3-án dr. Csizmadia András gasztrofilozófus, sajt-és borszakértő kalauzolja az érdeklődőket a sajt és a bor tökéletes párosának világába, egy kis kóstolóval egybekötve.

A Magyar Sajtklub két éve pontosan azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a hazai sajtkultúra fejlődődését. Van mit behoznunk: Magyarországon évente alig 5 kilogramm az egy főre eső sajtfogyasztás szemben a nyugat-európai 15-20 kg-mal. A Magyar Sajtklub célja, hogy a fogyasztókkal megismertesse a sajtok sokoldalúságát és sokszínűségét, illetve az így szerzett információk ismeretében motivációt teremtsen a sajtfogyasztás növekedéséhez.