Boszorkányok márpedig léteznek

Mikor és hogyan vette észre magán, hogy különleges adottságokkal rendelkezik?

Lilly a varázsgömbjében keresi a választ

- Ez a felismerés inkább egy folyamathoz, mintsem egyetlen konkrét eseményhez kötődik. 4-5 éves koromban kezdtem nagyon határozott véleményt formálni az ismerősökről, amit rendszerint azonnal közöltem is anyukámmal: ez jó néni, az rossz bácsi. Magyarázatát nem tudtam adni, de felismertem az emberek esszenciális minőségét. Volt édesanyámnak egy barátnője, akit kifejezetten nem szerettem, mert éreztem: valami nem stimmel vele. Már felnőtt nő, avatott boszorkány voltam, amikor fény derült az igazi jellemére, s a barátságuk megszakadt. Ilyesmiben a mai napig sem tévedek. Ha valaki telefonon bejelentkezik nálam, tudom, komolyan el szeretne jönni, vagy csupán unatkozik, tesztel, szórakozik. Ha nem érzem, hogy valóban szüksége van rám, ráhagyom, jöjjön, de nem írom be a határidőnaplómba. Soha nem fordult még elő, hogy egy ilyen kliens végül eljött volna.

Vannak az okkult képességeknek előzményei a családban?

- Pedagógus végzettségű apai nagymamám foglalkozott boszorkánysággal, és nagyon tetszett neki, amikor rajtam is észrevette a jeleket. Édesanyám pedig, aki rendőrnyomozó volt, minden pénteken kávézaccból jósoltatott. Persze titokban. Akkoriban - pláne felelős beosztásban dolgozó embereknél - nem volt szokás az ilyesmi. Ebből is látszik: az igazi késztetés nem divat kérdése.

Édesanyja akkor nyilván örült a pályaválasztásának.

- Egyáltalán nem - egy évig szóba sem állt velem. Ehhez tudni kell, hogy én korábban jogász szerettem volna lenni, jelentkeztem is az ELTE-re. Volt akkoriban egy vőlegényem, akibe nagyon szerelmes voltam. Valahogy mégis éreztem: ez a házasság nem fog létrejönni. Amikor az előérzetem beigazolódott, eldöntöttem: boszorkány leszek, mert annak kell lennem. Az induló tanévet már el sem kezdtem a jogon. Érthető volt tehát édesanyám reakciója. Ő azt remélte, rendes polgári foglalkozást választok. Később, persze, elfogadta a döntésemet.

Nagyon fiatal, és már számos siker áll a háta mögött. Mire a legbüszkébb?

- Arra, hogy ha valaki elhozza hozzám a problémáját, én hozzá tudom segíteni, hogy megszabaduljon tőle. Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Boszorkány Szövetség 11 000 tagjából 10 000 titkos szavazás útján rám adta le a voksát. Így lettem a szövetség alelnöke. Hihetetlen nagy megtiszteltetés volt, hogy ennyien elismerik a képességeimet és bíznak bennem. Pláne, hogy ekkor még 30 éves sem voltam. Nagyon büszke vagyok a nemzetközi boszorkányversenyeken elért eredményeimre is: európai ezüstérmes és világbajnoki bronzérmes vagyok.

Sokan támadják a Magyar Boszorkány Szövetséget. Vajon miért?

- Más országokban a boszorkányság gyakorlása már nem jelent problémát. Nálunk még hisztériát kelt. Főként a Katolikus Egyházat zavarja a jelenlétünk. A keresztények és a boszorkányok között ez egy ősi ellentét. A boszorkányok sosem voltak hajlandók megkeresztelkedni, és a saját vallásuk tradícióit adták tovább. Úgy gondolom, minden vallás elfér a többi mellett, amíg a hitét nem próbálja erőszakosan kiterjeszteni. Amikor az a mondat elhangzik, hogy "az én hitem és vallásom az egyedüli üdvözítő", ott már régen baj van.

A szövetség tanfolyamokat is indít. Ezek szerint bárkiből lehet boszorkány?

- Nem. A dolog tanulható, bizonyos készségek elsajátíthatók, de sok múlik azon, hogy az illető tehetséges-e. Olyan ez, mint a művészet. Egy viszonylag ügyetlen kezű diákot is meg lehet tanítani rajzolni, de nagy valószínűséggel nem lesz belőle Munkácsi Mihály. Vannak tanítványaim, akiket a boszorkányság, a mágia csupán hobbi szinten érdekel, vagy nincs hozzá vénájuk. Ők az alapokat tudják elsajátítani. Kis számban azonban tehetségek is megfordulnak nálam.