Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Javier Bardem, az új spanyol üdvöske

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Gyermekkor

A kis Javier szüleinek köszönhetően filmek, színészek, rendezők, és kamerák között nőtt fel.

Édesanyja (Pilar Bardem) színésznő, nagyszülei szintén, sőt, apai nagyapja, Juan Antonio Bardem ismert filmrendező volt Spanyolországban. A fiatalabb nemzedék nem szakadt el a gyökerektől: testvérei, Carlos és Mónica szintén színészek. Amikor Javier kétéves volt, szülei elváltak, és anyja a gyerekekkel Madridba költözött.

A színészi pálya kezdete

Javier pályáját festőművészként kezdte, és szépművészeti tanulmányai mellett rögbizett. Első szerepében - négyéves korában - anyjával együtt jelent meg a tévé képernyőjén az El Picaro című sorozatban, majd ezek után Bigas Luna filmrendező felajánlott neki egy szerepet a Las edades de Lulú című készülő filmjében. 21 éves volt ekkor, és a Bigas Luna rendezte film színészi karrierje kezdetét jelentette.

Az igazi siker

Az első mozis megjelenés után újabb televíziós produkciókban láthatták a nézők, vagy olyan kis szerepekben, mint az operatőré Pedro Almodóvar Tűsarok című mozijában. Az igazi népszerűséget egy Bigas Lunával való újbóli együttműködés hozta meg számára: a Sonka, sonka (1992) című filmben alakított főszerepe egyértelműen a legnagyobb spanyol színészek közé emelte. Ezért az alakításáért rögtön jelölték a San Sebastianban rendezett filmszemle legjobb alakítás díjára, és ez történt következő filmjével, az Aranyherével (Huevos de Oro) is.

Filmek és elismerések

Bardem vitathatatlanul meteoritszerű karriert futott be az elmúlt években. Igazolható ez filmjeivel és díjaival egyaránt. Az első jelölés óta 1993-ban megnyerte az Aranyherével a Goya-díjat, Spanyolország nemzeti filmdíját, szintén megnyerte a legjobb alakításért járó díjat 1994-ben San Sebastianban a Días Contados című filmmel. 1995-ben újabb Goya-díjat kapott a Szájból szájba című, nálunk is bemutatott vígjáték főszerepéért.

Nem véletlen, hogy az ország sztárrendezője, Pedro Almodóvar őt választotta Eleven hús (1997) című filmjének főszerepére.

Még ugyanebben az évben megkapta az Európa legjobb férfiszínésze-díjat Berlinben. 2001-ben pedig a Mielőtt leszáll az éj (Before Night Falls) című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről