Nincs ellenszer: májusban új énekesnővel jön a Morcheeba-album

Vágólapra másolva!
A Morcheeba új stúdióalbumot készít The Antidote címmel, mely a legújabb információk szerint várhatóan május elején jelenik meg. Az albumon az eddigi énekesnő, Skye Edwards helyett Daisy Martey énekel majd. A Wonders Never Cease című első single-re pedig már nem kell sokat várni.
Vágólapra másolva!

"Ross-szal testvérek vagyunk, Skye-jal pedig egy partyn ismerkedtünk össze. Sohasem ismételjük magunkat, és rengeteget szívunk" - ezekkel a szavakkal döbbentett meg orosz újságírókat egy sajtótájékoztatón és engedett betekintést ars poeticájába Paul Godfrey, a Morcheeba gitárosa és zeneszerzője.

A szóban forgó party, ahol Skye-jal megismerkedtek már jó tíz éve volt. 1995 végén pedig már el is készült első kultikus számuk, a Trigger Hippie. Ez már szerepelt első albumukon, az 1996-os a Who Can You Trust-on. A lemezzel komoly kritikai és közönségsikert arattak, az akkori trendeknek megfelelő triphoppal (ekkor lett igazán népszerű a Massive Attack és Portishead is). A csapat tagjai pedig élvezték a sikert, partyról partyra jártak.

1998-ban ismét munkához láttak, és még ebben az évben kiadták Big Calm című albumukat. Szerepel rajta a bestof-albumuk címadó dala, a Part of the Process is, melynek klipjét rengetegszer játszották a különböző zenei csatornák. A kritika ez alkalommal már nem volt olyan kegyes hozzájuk, az egyik szerint például: "késő éjszakai whiskyvedelős, cigitekerős grúvok jellemzik az albumot". Mégis eladtak belőle több mint egymilliót.

A kiadó ragaszkodott volna a sikeres recepthez, de a zenekar tagjainak jobb ötlete támadt. Egy napközben hallgatható, igényes popalbumot akartak csinálni. Ez lett a hangzatos című Fragments of Freedom. A szintén jól fogyó albumon a funk, a diszkó, a pop és az oldschool-hiphop elemei keverednek. Az ehhez kapcsolódó turnéjukon adták első koncertjüket a Szigeten.

A második fellépésük 2003-ban volt, amikor már a 2002-es Charango című albumukat promózták, ezúttal Oroszországot és Kínát is érintve. Ezen az albumon latin zenei hatások érvényesülnek, és több vendégművész közreműködésével készült. Meghívtak két amerikai rappert, Slick Ricket és Pace Wont, illetve a Lambchoaps énekesét, Kurt Wagnert is. Skye az utóbbival énekli a slágerszámot, a politikai töltetű What New York Couples Fight About-ot.

Három év után ismét stúdiólemezt készít a csapat. Az album a legfrissebb hír szerint, The Antidote címmel, május elején kerül a boltokba. Immáron új énekesnővel, a Godfreyék szerint szintén csodás hangú Daisy Marteyvel.

Hamarosan az első single, a Wonders Never Cease is piacra kerül. Nyáron aztán ismét turnéra indul a csapat, és tán ismét megfordulnak a Szigeten is. Közben Skye Edwardsot sem kell elfelejtenünk, ő szólókarrierjét készíti elő.