Sonique: Visszatérek!

A nálunk énekesnőként módfelett, dj-ként jóval kevésbé ismert Sonique gyorsan belopta magát az újságírók szívébe a hét végi Maydayen. Látszott rajta, hogy nem kötelességből válaszolgat a kérdésekre, köztük a mieinkre.

Hogyan és miért lettél dj?
- A kilencvenes évek elején történt. Ültem otthon, unatkoztam, s azon gondolkoztam, hogy mi újat tudnék csinálni. Hirtelen jött az ötlet: miért ne lehetnék dj? Egy kezemen meg tudtam volna számolni az akkori női lemezlovasokat, tudtam, hogy ezzel valami egészen egyedit tudok csinálni. És belevágtam.

Mindig élvezed, amit csinálsz?
- Persze! Imádom a pörgést, az érzést, hogy megtáncoltatom az embereket. Azt hiszem, rátaláltam arra a hivatásra, amit nekem szánt az élet. Nagyon boldog vagyok a bőrömben.

Ez az első Maydayed?
- Igen. Kellően izgatott is vagyok, noha nem egy nagyobb rendezvényen léptem már fel korábban. Ez most valami új lesz - ezt, mármint az állandó megújulást is nagyon szeretem.

A Mayday kőkemény technobuli, míg errefelé inkább az It Feels So Good-féle vonalról ismernek téged. Beleillesz egyáltalán a mai mezőnybe?
- Hogyne. Univerzális figura vagyok, mindig azt játszom, amit kell. Ha olyan kedvem van, a klubosabb vonalra megyek rá, de odavagyok a keményebb ütemekért is, úgyhogy nem kell engem félteni. Amúgy is utálom a beskatulyázást, nincs kedvenc műfajom se, nyitott vagyok mindenre. Még klasszikusokat is szoktam hallgatni, nagyon el tudok tőle lazulni.

Ez a - nevezzük univerzalitásnak - visszaköszön legújabb albumodról is?
- Szerintem igen. Az On Kosmo, amely 2005 végén jelent meg, valamivel táncolhatóbb, mint a korábbi korongok, de ugyanúgy vannak rajta lassabb számok. Elégedett vagyok vele, az eddigi visszajelzések is javarészt pozitívak voltak.

Tervezel európai bemutató turnét?
- Igen. Nincs még semmi konkrétum, csak azt tudom, hogy lesz egy-két fellépés. Ha minden jól megy, Magyarországon is feltűnök majd.

Ha jól tudjuk, korábban nem jártál itt. Hallottál valamit az itteni közönségről?
- Naná! Több ismerősömmel is beszélgettem Budapestről, mindannyian azon a véleményen voltak, hogy valami igazán különlegesben lesz részem. Remélem, nem tévedtek...

Biztosíthatunk, hogy nem. Mire számíthatunk tőled ma este?
- Ha jól látom, van még harminc percem, úgyhogy fogalmam sincs. Szerintem térjünk vissza a kérdésre fél három körül, addigra azt is megmondom, hogy éreztem magam.

Addig is beszélj arról, szerinted van-e lényeges különbség a férfi és női dj-k között. Egyes vélemények szerint a nők jobban tudnak hatni a tömegre, ha úgy tetszik, jobban együtt élnek a közönséggel. Mi erről a véleményed?
- Ez nagyon nehéz és összetett kérdés. Biztos, hogy van különbség férfiak és nők között, ezt érzem legbelül, mégsem tudok válaszolni. Noha évek óta állok a pultban, szerintem még mindig nem tapasztaltam annyit, hogy erről nyilatkozni tudjak. Félek, igazságtalan is lenne a válaszom. Nem akarok állást foglalni se egyik, se másik nem mellett.

Azt viszont nyilván tudod, sokan imádják, amikor szettjeid közben beleénekelsz a mikrofonba. Van a szokásodnak valamiféle története?
- Nincs. Ez szintén valami megfoghatatlan dolog, egyszerűen előfordul, hogy teljesen beleélem magam a zenébe, és muszáj megragadnom a mikrofont. A szívemből jön.

Szíved márpedig van. Kevesen tudják rólad, hogy részt veszel egy jótékonysági kampányban, amely a hajléktalanság ellen próbál tenni valamit.
- Pontosan. Ugyan csak nagyon rövid ideig, de éltem az utcán, és ennyi idő is pont elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: borzalmas hely. Nincs annál rosszabb, mint ha az ember nem tudja nyugodtan álomra hajtani a fejét.

A hatalmas tetoválás a kezeden kinek vagy minek köszönhető?
- Új-Zélandon szereztem. Egy helyi művész készítette, egy ottani barátomra emlékeztet. Nagyon kedves emlék, sose válnék meg tőle...

(Fél háromkor Sonique, ahogy ígérte, korábbi beszélgetésünk helyszínén várt, sugárzott róla a boldogság, és nyomban megígérte, hogy hamarosan visszatér, mert fantasztikusan érezte magát.)

kd