Kétszáz dolgozót küld el a gazdasági tárca

Vágólapra másolva!
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 800 fős létszámát 25 százalékkal csökkentik a jövő év elejére - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Július elsejétől már az új vezetés irányítja a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot. Kóka János miniszter tegnap - az új vezetőket bemutatva - elmondta: egy államtitkár és négy szakállamtitkár tartozik a felső vezetéshez, szemben a két elődminisztérium összesen öt államtitkárával és nyolc helyettes államtitkárával.

A korábbi hetven főosztályból huszonöt lesz - ezek vezetői posztjára pályázatokat írnak ki, amelyekre várják a versenyszférából is a jelölteket. Az összesen 800 fős létszámot jövő év elejére 25, másfél év alatt 50 százalékkal mérséklik.

A GKM-ben és háttérintézményeinél indult egyébként az előző ciklus utolsó felében az az államigazgatási "pilot projekt", amelynek eredményeként már eddig is 20 százalékkal csökkent a létszám és 16 milliárd forinttal a költség.