Dionne Warwick most pótolja elmaradt koncertjét

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A Time magazin a hatvanas évek hangjának nevezte; a Billboard magazin a világ második legjobb énekesnőjének, a Grammy-zsűri is kedveli, öt díjat osztott már ki neki - mi meg lefagyósra hallgatjuk a YouTube-on régi felvételeit, kattogósra a másolt CD-t. Bosszankodtunk, amikor lemondta budapesti koncertjét márciusban, most meg hajkurásszuk a jegyet a mostanira: Dionne Warwick november 20-án pótol a MűPában. Burt Bacharach és Hal David voltak annak az évtizednek a legnagyobb dalszerző-párosa, az ő kedvenc énekesnőjük pedig Dionne Warwick. Ennek megfelelően aztán 1962 és 72 között folyamatosan dolgoztak vele, és legjobb dalaikat neki adták először, például a Walk On By (a páros egyik legnagyobb kreálmánya) az ő hangjával híresült el, de Aretha Franklin egyik legismertebb slágerét, a Bacharach-David szerezte I Say A Little Prayer-t is Dionne énekelte először. Fülbemászó és okosan építkező dalok, amelyekhez pompásan illett Dionne gospelen edződött bársonyos-mély hangja - az eredmény olyan zene, amelyben jó arányban keveredett a soul érzelmessége és a pop közérthetősége, a jazz-standardok klasszicitása és a bossanova dinamizmusa. Az ötszörös Grammy-díjas, 68 éves énekesnő november 20-án először jár Budapesten.

Forrás: [origo]