Seregszemle-ajánló

Az átlagos pesti filmfesztiválban nagyjából annyi a fesztiválelem, mint a highendshow-ban a show - konkrétan semmi. Nincs vörös szőnyeg, se helyekért marakodó fotósok, se a boulevard-on őgyelgő sztárok - ide legfeljebb Szabó Istvánhoz látogat el néha egy Jeremy Irons. Ettől független filmfesztiválokra járni érdemes, főleg a máshol nem látható darabok és a néha egész jó minőségű programfüzetek miatt. Decemberig hat kisebb-nagyobb mustrán vehetünk részt, ha érdekelnek bennünket a filmes ritkaságok.

Filmfesztiválra menni alapjaiban más élmény, mint egyszerűen beülni egy moziba, s ezt nemcsak a kóla és pattogatott kukorica kényszerű nélkülözése vagy a multiplexek steril hangulatának szívbemarkoló hiánya teszi. Egy fesztiválon bemutatott alkotás az esetek többségében felér egy kulturális oroszrulettel: vagy olyan filmet látunk, melyet érthetetlen módon mintha nekünk írtak volna, és rajtunk kívül senki más nem értheti, vagy kívül szorulunk a körön, és azzal az érzéssel jövünk ki a teremből, hogy még a jellemzően olcsó mozijegyért is kár volt.

Vannak aztán persze a nemzeti filmfesztiválok, ahol kevesebb kockázatot vállalunk, hiszen a legrosszabb esetben távoli tájakra, ismeretlen kultúrák hazájába vezet el minket a rendező, és korunk multikulturális forradalmát tekintve ez a legsekélyesebb beszélgetés során is minimum fegyvertény.

A lényeg azonban minden filmfesztivál esetében az, hogy friss és ropogós alkotásokat láthatunk, melyeket nem csócsált még agyon a közvélemény, melyeket még nem vitattak meg egy vállalat dohányzójában sem, s melyekről a buszon zötykölődve sem hallhattunk műértő kritikát. Egyszóval filmfesztiválra járni azért is jó, mert előítéletek nélküli, eredeti, emésztetlen kulturális impulzust kaphatunk, melyhez a tralierek és teaserek, pársorosok és hosszabb lélegzetvételűek helyett mi magunk alkothatjuk meg a kontextust. Ez pedig még egy kifejezetten rossz film esetében is lehet élvezet.