Harry Potter és az öt könyv története

Vágólapra másolva!
Alig két hete jelent meg a Harry Potter-saga hatodik, utolsó előtti része, Harry Potter és a félvér herceg címmel. Bár a magyar fordításra még jó pár hónapot várni kell, nem árt már most felidéznünk, hogy nagy vonalakban mi is történt az előző öt epizódban. S hogy az ifjú varázslótanonc eddigi kalandjairól olvasóink ne csak kivonatokban értesülhessenek, egy nehéznek egyáltalán nem mondható kérdésért cserébe ingyen adjuk a magyarul megjelent öt Harry Potter-regényt. Játsszon velünk, és kerüljön képbe Harry Potterből, mielőtt a boltokba kerül az új rész!
Vágólapra másolva!

Harry Potter és a Tűz Serlege
A szemünk előtt felcseperedő Harry ebben a részben már tizennégy éves. Végre az egyhangú nyári vakáció is színesedik valamelyest: a nyár végén Harry Ron családjához látogat, akikkel közösen elmennek a kviddics világkupa döntőjére, melyet Írország és Bulgária játszik egymással. A háttérben közben sötét felhők gyülekeznek, többet megtudhatunk Voldemortról és családjáról, sőt, az is kiderül, hogy a gonosz varázslónak Harry vérére van szüksége ahhoz, hogy újra alakot ölthessen. Na de vissza Roxfortba, ahol új tanév kezdődik, immár a negyedik Harry számára.

Új tanár érkezik az iskolába, Alastor "Rémszem" Mordon, aki meglehetősen kétes múltja ellenére hasznos tanerőnek bizonyul: sok varázsige ellenszerére tanítja meg az ifjú tanoncokat. Dumbledore igazgató bejelentése nyomán megtudjuk, hogy a méltán népszerű kviddicskupa idén elmarad, helyette Roxfort rendezi majd meg a híres Trimágus Tusát, melyen három varázslóiskolából a három legérdemesebb diák mérheti össze az erejét. A versengésben csak a tizenhetedik életévüket betöltött - azaz varázslómércével nagykorúnak számító - tanoncok vehetnek részt, a majdani bajnokot pedig egy semleges bíra, maga a Tűz serlege választja ki. A nevezésbe azonban valami hiba csúszik, és Roxfortból két diák is indulhat: Cedric Diggory mellett valamilyen érthetetlen oknál fogva Harry neve is bekerül a versenyzők közé.

Harrynek semmiképp sincs ínyére a hirtelen jött hírnév: mindenki azt feltételezi róla, hogy ő manipulálta meg a nevezést, hogy részt vehessen a tusán. Még legjobb barátjával, Ronnal is összeveszik emiatt, de a többi roxforti diák szintén ellene fordul.

A hullámok egyre jobban összecsapnak Harry feje felett: nem elég, hogy a tusán jól kell szerepelnie, még Black keresztpapa is feltűnik a színen, akit bármelyik pillanatban elfoghatnak és újra rács mögé zárhatnak. Közben Ron továbbra is játssza a sértődöttet, egyszóval Harrynek egyre több problémával kell szembenéznie.

Mindennek ellenére végül úgy tűnik, hogy a roxforti kettős, Harry és Cedric nyeri meg a tusát, az utolsó pillanatban azonban tragikus esemény következik be: Cedric meghal és magát Voldemortot is feltámasztják. Az új erőre kapott főgonosz egy párbajra hívja ki Harryt, és ugyanazzal a trükkel próbálkozik nála, mint amivel a szüleit tette el láb alól. Harry életét ezúttal is csak a vakszerencse menti meg: Voldemort eddigi áldozatainak szellemei segítenek túlélnie a csatát.

A végkifejletben aztán Harry neve is tisztázódik: természetesen az új tanár "Rémszem" Mordon alakjában trükközött Voldemort egy famulusa a Trimágus Tusa nevezésénél, mégpedig azért, hogy Voldemort a verseny alatt eltehesse láb alól Harryt. Főhősünk ezúttal azzal az érzéssel vág neki a nyárnak, hogy hamarosan minden erejére szükség lesz egy végső ütközetben.