Vágólapra másolva!
Advocaat marad a Glasgow Rangers vezetőedzője, és másodállásban irányítja a holland labdarúgó-válogatottat - jelentette be a skót bajnokcsapat képviselője. Az újdonsült szövetségi kapitány az idény végéig barátságos mérkőzésenként négy, július elseje után pedig havonta átlagosan tíz napot tölt a nemzeti tizeneggyel. "Dick továbbra is a Rangersnél van főállásban, a holland szövetségnél csak részmunkaidőben dolgozik 2003-ig" - tette hozzá a szóvivő.

Advocaatot 2003 nyaráig szerződés köti a skót Glasgow Rangers csapatához, ahol decemberben "előléptették" edzőből szakmai igazgatónak. Ma már nyilvánvaló, hogy ezzel a lépéssel a gordiuszi csomót próbálták meg kettévágni. David Murray, a Rangers elnöke ugyanis most kijelentette, hogy csak úgy engedi el Advocaatot a holland válogatott mellé, hogy közben a szakmai igazgatói teendőit is ellátja a jövőben - egészen 2003 nyaráig: "Biztosíthatom a Rangers szurkolóit, hogy Dick Advocaat kitölti a szerződését klubunknál" - nyilatkozta Murray csütörtökön.

A Holland Labdarúgó-szövetség a közelmúltban már kétszer is megkörnyékezte Advocaatot, de mindkétszer visszautasításra talált. Advocaat az 1994-es világbajnokságon a legjobb nyolc közé vezette a válogatottat, de ott Brazíliától a vb talán legjobb meccsén 3-2-es vereséget szenvedett. Advocaat most Louis van Gaalt követi a szövetségi kapitányi poszton. Van Gaal két hónapja mondott le, miután "kiejtette" Hollandiát a 2002-es világbajnokságról.

Korábban:

Ch. Gáll András