Ambiciózus kínai csapat utazik Torinóba

Vágólapra másolva!
Hetvennyolc fős, minden korábbinál népesebb csapat képviseli Kínát a jövő pénteken kezdődő torinói téli olimpián.  Az ázsiai ország sportvezetői azt szeretnék, ha a válogatott túlszárnyalná a legutóbbi havas-jeges játékokon elért eredményét, vagyis a Salt Lake Cityben begyűjtött nyolc medálnál, a két arany-, két ezüst- és négy bronzéremnél többet szerezne.
Vágólapra másolva!

Hat nappal a torinói téli olimpia nyitóünnepsége előtt átadták az észak-olasz város első metróvonalát. "Történelmi napnak vagyunk tanúi, mától óránként 15 ezer utas juthat el könnyebben a céljához" - jelentette ki Sergio Chiamparino polgármester.

Az egymilliárd euróból épült 7 km-es vonalon vezető nélküli, teljesen automata szerelvények közlekednek, az alagutat biztonsági okokból végig megvilágítják, az ajtók pedig vészhelyzet esetén maguktól kinyílnak. A bajba került utasoknak legfeljebb 250 m-t kell megtenniük a legközelebbi állomásig.