Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Tibetért tüntető zavarta meg az olimpiai láng meggyújtását

Vágólapra másolva!
Húsvéthétfőn, magyar idő szerint 10.45-kor meggyújtották az olimpiai lángot Olümpiában. Ezúttal is, mint hagyományosan az antik játékok helyszínéről indult útjára a fáklya. A ceremóniát egy Tibet szabadságáért tüntető férfi zavarta meg.
Vágólapra másolva!

Kína Tibet-politikája elleni tiltakozásként nem kíván szerepet vállalni az olimpiai fáklyaváltóban az egyik thaiföldi futó.

Narisa Chakrabongse, a hat kiválasztott thaiföldi váltótag egyike nyílt levélben közölte, hogy nem él a lehetőséggel, ezzel is kifejezésre juttatva álláspontját, mely szerint a nemzetközi közösség nem fogadja el a kínai akciókat.

Múlt hétfőn, a Kína elleni sikertelen tibeti népfelkelés 49. évfordulóján kezdődtek zavargások, amikor a pekingi olimpia ellen tiltakozó több száz tibeti emigráns megpróbált Indiából Tibetbe eljutni.

Hivatalos adatok szerint eddig 22-en veszítették életüket, és több mint 600-an sebesültek meg. A száműzetésben élő tibetiek szerint legkevesebb 100 halottja van a lhászai és más, tibetiek lakta kínai körzetekben történt összetűzéseknek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről