Kevesebb az olimpikon, mint négy éve

Vágólapra másolva!
Történelmi távlatban meredeken emelkedik az olimpiai játékokon résztvevő sportolók száma, ám Londonban több mint négyszázzal kevesebben indulnak, mint Pekingben, de még a 2004-es athéni játékokon is többen álltak rajthoz. Az első újkori olimpián, 1896-ben még csak 241 sportoló vonult fel, míg Londonban 10 500-at csodálhatunk meg.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI
Forrás: Nemzetközi Olimpiai Bizottság/MTVA Sajtó- és Fotóarchívum