Vágólapra másolva!

Lemondott a USOC egyik tagja



Lemondott az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője, Alfredo La Mont, akiről kiderült, hogy latin-amerikai NOB-tagokról vásárolt információkat a 2002-es téli olimpia rendezési jogáért kandidált Salt Lake City pályázati bizottságának számára.

Eközben a Salt Lake City pályázatával kapcsolatos korrupciós vádak miatt felmerült, hogy egyes az olimpiai mozgalmat évek óta támogató szponzorok közül némelyik visszalép. Hans Münichhausen, a McDonald,s németországi csoportjának marketingigazgatója például a W+v, Werben und verkaufen című lapnak azt nyilatkozta: a vesztegetési vádak miatt a cég fontolgatja, hogy a továbbiakban nem adja nevét az olimpiai mozgalomhoz. David Green, az amerikai csoport marketingigazgatója azonban cáfolta ezt a lehetőséget, és úgy fogalmazott, hogy a McDonald,s régóta támogatja az olimpiai mozgalmat és ezt a tevékenységét folytatni is kívánja.

"Bízunk abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kivizsgálja a vesztegetési ügyet, és gyors, határozott intézkedéseket tesz a gondok megoldására" - mondta David Green.

A Salt Lake City kandidálásával kapcsolatban felmerült korrupciós vádak szerint a város pályázati bizottsága egyes NOB-tagokat megvesztegetett, ezzel is növelni kívánva pályázata sikerének esélyeit. Az ügyben Schmitt Pál részvételével a NOB öttagú bizottsága, az USOC testülete, egy Salt Lake City-i etikai bizottság és a Szövetségi Nyomozóhivatal (FBI) folytat vizsgálatot. Egyes jelentések szerint 9, más források szerint 12 NOB-taggal kapcsolatban merült fel a korrupciós vád. Hivatalosan ugyan még nem hozták nyilvánosságra ezen személyek névsorát, ám azt tudni lehet, hogy a Dick Pound vezette NOB-bizottság mellett az ecuadori Agustin Arroyótól, a líbiai Basir Mohamed Attarabulsitól, a kongói Jean-Claude Gangától, a holland Anthonius Geesinktől, a finn Pirjo Häggemanntól, a chilei Sergio Santandertől és a szváziföldi David Sikhulumi Sibandzétől vár választ a kérdéseire.

MTI

Ajánló: