Vágólapra másolva!
Sportoló színészek, színész sportolók - sorozatunk záródarabjaként utánanéztünk, Magyarországon is akadnak-e olyan hírességek, akik egyik és másik kategóriában is alkottak már maradandót, olyan különc sportemberek, akik tehetségüket, sokoldalúságukat a filmvásznon is megmutatták. Találtunk példákat, de az megállapítható: itthon még nincs olyan áttörés, mint amilyenekre a külföldi példák során megfigyelhető volt.

A magánember
Balczó András 1938. augusztus 16-án született Kondoroson. Vívó és öttusaedzői szakdiplomája van. Feleségével, Császár Mónikával, a müncheni tornász olimpikonnal 12 gyermeküket nevelik budakeszi házukban.

A sportoló
Minden idők legsikeresebb öttusázója: 10-szeres világbajnok (ötször egyéniben, ötször csapatban), 3-szoros olimpiai bajnok (1972-ben egyéniben, 1960-ban és 1968-ban csapatban). Egy alkalommal, 1963-ban országos bajnok lett párbajtőrvívásban.

Forrás: MTI

A színész
Páratlan pályafutását Kósa Ferenc filmrendező dolgozta fel "Küldetés" címmel 1976-ban. Az alkotás egy ember hitvallásáról szól - nem csupán a sportról, hanem magáról az életről. A filmben kimondott igazság gyakran az előadás közben tapsra ragadtatta a nézőket. Egy olyan korban, amelyben az emberek többsége már igényelte a a politikai változást, de Balczóval ellentétben kiállni (még) nem mert érte.