Vágólapra másolva!
Az újév első napján, szabadtéren vívott NHL-mérkőzés adta az apropót alábbi összeállításunkhoz, amelyben a teljesség igénye nélkül próbáltunk összeszedni olyan sporteseményeket, ahol a rendezés és/vagy a helyszín eltért a megszokottól. Megnéztük, hogy mikor költözött be a terembe a kézi- illetve a kosárlabda, és felidézzük, hogyan került focivébé-meccs csarnokba, s hogy mit lehet kezdeni a szörfdeszkával, ha az ember a négy fal közé van szorítva.

A kézilabdát manapság teremsportágként ismerjük, de az induláskor még nagypályán, szabadtéren folytak a küzdelmek. Akkoriban még a futballpályának megfelelő méretű játéktéren zajlott a játék, amely 90-110 méter hosszú volt és 55-65 méter széles.

A kapuktól 35 méterre, az alapvonallal párhuzamosan egy-egy vonalat húztak, amelyek így három részre osztották a játékteret, a 11 fős csapatokból egyszerre maximum hatan lehettek ezekben az övezetekben. A kapu mérete is megegyezett a futballpályán megszokottal, azaz 244 centiméter magas és 732 centi széles volt, a büntetőterületet jelző körív akkoriban 13 méterre volt, és 7 méter helyett 14-ről kellett elvégezni a büntetőt.

A labda mérete és a játékidő (kétszer 30 perc) nem változott azóta. A sportág egyre népszerűbb lett, és 1928-ban megalakult a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség, 1936-ban a berlini olimpián pedig már szerepelt a nagypályás kézilabda a játékok műsorán, állítólag Adolf Hitler külön kérésére, ami nem csoda, tekintve, hogy akkoriban a német csapat a világ legjobbja volt.

A Berlinben szereplő hat csapat között ott volt a magyar válogatott is, amely végül negyedikként végzett, az aranyat a németek szerezték meg, az ezüst az osztrákoké, a bronz a svájciaké lett. A magyar kézilabda legnagyobb sikere is a nagypályás verzióhoz kötődik, hiszen 1965-ben Török Bódog tanítványai világbajnoki címet szereztek az NSZK-ban.

Forrás: EPA

Manapság aki nem teremben kézizik, az a strandon űzött változatban próbálhat szerencsét

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) 1946-ban alakult, és ezekben az években a skandinávok révén a manapság is "használatos", teremben játszott változat is egyre több hívet szerzett magának, egy időben mindkét műfajban rendezték vébét.

Végül a teremben játszott kézilabda nyerte a versenyfutást, mivel látványosabb, gyorsabb, és izgalmasabb, mint elődje, nem mellékesen pedig nem függ az időjárás viszontagságaitól, úgyhogy 1966 óta már csak csarnokban rendeznek világeseményt. Bár ha figyelembe vesszük, hogy strandkézilabdában még világbajnokság is van, akkor megállapíthatjuk, hogy a szabadtéri változat sem tűnt el teljesen.