Hollandia a franciákon is átgázolt

A világbajnok Olaszország után a vb-ezüstérmes franciákat is három góllal verte a holland labdarúgó-válogatott, amely a harmadik forduló eredményeitől függetlenül biztos első helyezettként jut tovább a halálcsoportból. 

Hollandia nem aprózta el a bemutatkozást az Európa-bajnokságon, az oranje iskolafutballal gyűrte maga alá a világbajnok olasz válogatottat, de nem dőlhettek hátra Marco van Basten fiai, hiszen a tartalmas előétel után a következő fogás is megfeküdhette volna Sneijderék gyomrát, mivel a vb-ezüstérmes franciák következtek.

Igaz, Van Basten játékosként is azért volt példakép, mert amellett, hogy a vérében volt a gólszerzés, szótlanul, allűrök nélkül tette a dolgát, így várható volt, hogy csapatát is lehozza a földre az olaszok elleni szárnyalás után. Az egykori kiváló csatárnak óriási szerepe volt az 1988-as Eb-győzelemben, amit mostanság egyre többször emlegetnek Hollandiában, a Bernben portyázó drukkerhad tagjain is gyakran láttunk "Emlékezzünk 88-ra!" feliratú pólókat.

A közönségen mindenesetre semmi sem múlhatott, mivel a berni stadion háromnegyedét a holland fanok töltötték meg, de a meccs előtt a franciák is bizonyították, hogy nem rekedtek be a napközbeni nótázgatás során, meglepetésre többször is túlharsogták a jelentős fölényben lévő narancsosokat. A kezdőrúgás előtt mintegy fél órával a két válogatott hangulatfelelőse alaposan megmozgatta mindkét brigádot, különösen az a figura nézett ki jól, amikor a többezer holland egyszerre dőlt előre, hátra, jobbra, balra, volt aki amúgy is dölöngélt már a legurított sörök miatt, de ebben az össznépi mozgásban legalább ők sem tűntek ki.

A hűvös berni estében forróvérű svájci fiatalok lepték el a gyepet, a meg-, illetve felfázással dacolva ujjatlan pólóban, melegítőalsóban és mezítláb tornásztak a pályán, de ekkor már mindenki az összeállításokat böngészte a szaltók helyett, a franciák például Henry visszatérése miatt lelkesedtek, és abban bíztak, hogy a Barca támadója Ribéryvel együtt nagyot dob a románok ellen igencsak ötlettelen támadójátékon.

A felvezetés csúcspontja az a pillanat volt, amikor felcsendült a White Stripes zenekar Seven Nation Army című dala, ami a 2006-os vb óta állandó kísérője a futballmeccseknek (arról már megoszlanak a vélemények, hogy ki kezdte el), és különös ismertetőjele, hogy a szöveg egyáltalán nem számít, csak az, hogy minél hangosabban szóljon az, hogy pó pó pópópópópó.

Idilli hangulatban indult a meccs, Makelele kedvesen kirúgta a holland szurkolók által bedobott labdát, hogy aztán egy perc alatt visszazökkenjen minden a második fordulóhoz méltó kerékvágásba, De Jong nevelő szándékkal küldte fűre Ribéryt. Persze a franciák is tanultak az olaszok hibájából, és eleinte nem hagytak teret a holland kontráknak, Toulalan tette magáéva a Budapest Bajnokságban szállóigévé vált mondást, miszerint fekvő ellenfél nem gyors, és a kezdőkörbe taposta Sneijdert. Makelele a felénk is egyre népszerűbb fogászati turizmusban is jártas, legalábbis erre lehetett következtetni abból a jelentből, amikor Kuytnek csapott oda, a holland kispad nem volt vevő az ötletre, és heves reklamálással fogadta az esetet.

Amikor az olaszok elleni második gólra kisértetiesen emlékeztető akció végén Van Bronckhorst a bal szélről a jobb oldalon beinduló Kuyt mellére rajzolta a labdát, úgy tűnt, Domenech áttekerte azt a részt a videózás során, de Evra még időben odaért. Igaz, így sem sikerült megúszni az első tíz percet: Kuyt brit stílusban érkezett a szögletre, és máris kezdődhetett a szamba holland módra a lelátón.

Van Basten amilyen nyugodt volt játékosként (pedig mennyit kapott a rossz bokájára 93-as BL-döntőn az eszközökben nem válogató marseille-i védőktől), annyira eleven edzőnek, jön-megy a kispad és az oldalvonal között, fütyül, irányít, mutogat, ellenben Domenech lefagyott a himnusz után, csak a fejmozgása árulja el, hogy nem szobor áll a francia kapitányi hídon. Húsz perc után Erwin Koeman és az érkezése óta imákba foglalt rövidpasszos játék villan be, amikor a narancsmezesek csúnyán eldugják a labdát, a gúnyosabb drukkerek csörgöt ajánlanak a franciáknak, hogy megleljék, de megtette egy határozott szerelés is. Hogy mennyire pontosan ki vannak osztva a szerepek a hollandoknál, arra jó példa, hogy miközben elől Kuyt és Van Nisterooly kevergetett, Van Basten a félpályánál pihegő De Jongot közelebb rendelte a tőle két méterre lévő Ribéryhez.

Egy jó Zidane ahogy a románok ellen, úgy most is nagyon elkelt volna a kékeknél, a zseniális karmester 10-es mezét örökölő Govou-t akkor vesszük először észre a pályán, amikor a félidő derekán éles szögből teszteli Van der Sar reflexeit, de a nyakigláb kapus nem szunyókált el az addigi viszonylagos semmittevésben. Az oranje egycsatáros felállása gyakran átalakul kétékes szisztémára, Van Nistelrooy ugyanis rendre kimozog valami szélre, és az általa megnyitott folyósóba Kuytnek kellett belépnie, mögöttük pedig a Sneijder, Van der Vaart kettős valamelyike mindig akcióközelben várta a lehetőséget.

Aztán ízelitőt láthattunk a mindenki támad, mindenki védekezik holland módszerből is, a jobbhátvéd Boulahrouz előretörése végén nem sok hiányzott a második gólhoz, a németalföldi drukkerek egyébként külön nótát írtak a kőkemény bekknek, aki pedig nem az a korszakos zseni, hirtelen a 2006-os vb-nyolcaddöntőn elővezetett talpalása ugrott be róla, amikor Cristiano Ronaldo combjában hagyott mély nyomokat. Az olasz-román meccs ismeretében a hollandoknak tökéletesen megfelelt az 1-0, okosan járatták a labdát, és nem szégyellték akár a félpályáról is hazagurítani, nem egy nézőcsalogató megoldás, de ennek is van előnye, Van der Sar legalább nem merevedett le. A félidő vége a franciáké, nyomnak, erőlködnek, tekernek, lő Malouda, próbálkozik Govou, Henry is elvállalja fordulásból, de ezek mind a statisztikát javítják, az eredményt nem.

Mintha nem is lett volna szünet, megint jönnek, kopogtatnak, Henry ad táncórát Ooijernek, de beadását az utolsó pillanatban kivágják Ribéry elől. Domenech feltüzelte övéit, meg saját magát is, mert Van Bronckhost belépője után mérgesen kéri számon a sárga lap elmaradását a negyedik játékvezetőn. Aztán kis híján a Domench-belépőnek is szemtanúi lehettünk, amikor Henry lövése Ooijer kezéről vágódott le, a francia hadvezér legszívesebben nekimenne Fandel sporinak, pedig elég lett volna rácsörögnie Puhl Sándorra, aki szívesen tudatta volna vele, hogy nem a kéz kereste a labdát, jogos volt a szöglet.

Ha pontozásos sportág lenne, akkor már vígan iksz lenne az állás, de Henry így is egalizálhatott volna, azonban klasszikus ajtó-ablak ziccerben ront, pedig minden adott volt, Malouda ollózva indított, a labda pont ütemben pattant, ráadásul a jobb lábánál, Van der Sar félúton volt, mégis maradt a 0-1. Pontosan két percig, mert akkor jött a már megcsodált holland kontra: Van Nistelrooy Zidane-t idéző fordulásos csellel vette ki a labdát két védő között, amivel Robben rakétázott el a bal oldalon, a hosszún meg a másik csere Van Persie pont annyira ért bele a beadásba, hogy Coupet védeni ne tudjon, csak ujjlenyomatot hagyni.

Ha padlóra nem is kerültek a franciák, de kicsit lankadt a lelkesedés, a hollandok pedig látszatra visszavonulót fújtak, de közben arra vártak, hogy legyen hely az ellencsapásokra. A Van Bronckhorst által rendre üresen hagyott folyósót a 71. percben játszották be először épkézláb módon a franciák, de ez egyből középkezdést ért, Sagnol beadásába Henry pont annyire ért bele, amennyire kellett.

Mielőtt azonban bemondhatta volna a szpíker, hogy mi is történt, már megint egy kupacban volt a narancsmezes alakulat, Robben olyan szögből rúgott gólt, ahonnan talán csak Ibrahimovic próbálta volna meg, igaz, Coupet sem oktatja majd leendő kapusiskolájában a helyezkedés etalonjaként a gól előtti mozgását. Van der Vaart nem közösködött a többiekkel, ő szerényen Van Bastennel ünnepelt, azért a Hamburg középpályása vehetne leckéket Gattusótól, aki szintén szeret kimenni edzőjéhez gólok után, más kérdés, hogy a Milan takarítóembere általában pofozgatja olyankor Ancelottit.

Van Nistelrooy közelebb kerülhetett volna Kluiverthez a holland góllövő örökranglistán, de ívelt fejesét Coupet valahogy kikaparja az utolsó pillanatban, a túloldalon Evra és Henry sem járt messze a góltól, de Van der Sar valahogy elintézte, hogy ezen az estén egynél többször nem rezdüljön a hálója. Sneijder viszont nem akart kimaradni a táncból, kis forgolódás után akasztott egy bitang nagy gólt zárásnak, egyben besöpörte a meccs legjobbja címet is. Félelmetesen össze van rakva ez a holland gárda, és ráadásul szerény a kapitánya, mert Van Basten a szerencsét emlegeti, és a jó ütemben szerzett gólokat. Emlékeznek 88-ra...?

Marco van Basten, a holland válogatott szövetségi kapitánya: "Sokat segített nekünk, hogy a hamar vezetést szereztünk, mert így a franciák kénytelenek voltak kinyílni, ennek ellenére ezt nem tudtuk kihasználni, és nyomás alá kerültünk. A második félidőben ismét jobban játszottunk, gyors csatárainkat bevetve pedig növeltük az előnyünk".

Raymond Domenech, a francia válogatott szövetségi kapitánya: "Nagyon fájó vereség ez, hiszen mindig is a védelmünk volt az erősségünk. Ettől függetlenül többször balszerencsések voltunk, de amíg mi hibáztunk sorsdöntő szituációkban, addig riválisunk nem. A probléma az, hogy nem voltunk elég hatékonyak, és minden egyes alkalommal, amikor felálltunk a padlóról, akkor rúgtak gólt, ez végzett velünk."