Három labdáért vette meg a Fradi - interjú Lisztes Krisztiánnal

Lisztes Krisztián Újpesten született, húszévesen viszont már a ferencvárosi  közönség kedvence volt. Németországban bajnoki címet nyert, majd a műtétje után félrekezelték a térdét, amivel kettétörték a pályafutását. Nem bánja, hogy külföldi tulajdonban van a Ferencváros, amelyben 35 évesen is el tudná képzelni magát, Dzsudzsák Balázs és Koman Vladimir pedig szerinte egy olasz élcsapatban is megállná a helyét.

- Hogyan lesz egy újpesti kisfiúból a Ferencváros sztárjátékosa?
- Újpesten születtem, majd négy évet kint éltünk az akkori Szovjetunióban, de az általános iskolát már megint Újpesten kezdtem el. A szomszéd bácsi igazi ősfradista volt, rengeteget mesélt nekünk a Ferencvárosról, mondhatni, bevezetett minket a fradizmus rejtelmeibe. Később Békásmegyerre költöztünk, négyen éltünk egy egyszobás panelban, aztán nem sokkal később, nyolcéves koromban apukám meghalt. A bátyámmal mindig, mindenhol fociztunk, és a Külker FC-be szerződtem, igaz, áligazolással játszottam, mert túl fiatal voltam. A Ferencváros egy teremtornán figyelt fel rám, ahol legyőztük őket a döntőben, engem pedig megválasztottak a torna legjobb játékosának. Ha jól tudom, Kaszás Pali bácsi, a Fradi akkori utánpótlásedzője három labdáért vett meg engem.

- A Ferencvárosban végigjárta a ranglétrát, majd tizenhét évesen bemutatkozhatott a felnőttcsapatban is, hogyan emlékszik vissza erre?
- A Csepel ellen 3-0-ra vezettünk Wukovics három góljával, ekkor álltam be az utolsó tizenöt percre, fantasztikus volt együtt játszani Détáriékkal. Utána a Videoton ellen már kezdő voltam, kikaptunk 3-1-re, a következő meccsen azonban az én gólommal legyőztük a Debrecent 1-0-ra. A mai napig előttem van az a gól, Lipcsei Péter remek passzal ugratott ki, én pedig elgurítottam a labdát a kapus mellett, felemelő érzés volt. A következő szezonban Döme Svájcba igazolt, és engem szántak az utódjának. Gyönyörű éveket töltöttem a Fradiban, és nagyon jól ment a játék. Két bajnokságot nyertem, a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és az Ajax ellen játszhattam, kijutottunk a válogatottal az olimpiára, ahol egy csoportba kerültünk Nigériával és Brazíliával, de nem vallottunk szégyent. Talán, ha akkor Dunai Antalt (az olimpiai válogatott akkori edzőjét - a szerk.) nevezik ki szövetségi kapitánynak, most nem itt tartana a magyar foci, persze ez csak fikció, de én így gondolom.

- Húszévesen szerződött külföldre, ami akkoriban még nem volt jellemző a magyar tehetségekre.
- Még csak tizenhat éves voltam, amikor a Stuttgart elkezdett figyelni. Németországban voltunk egy teremtornán, amelyet megnyertünk, és megválasztottak a legjobb játékosnak. Utána odajött hozzám Ralf Rangnick, a Stuttgart akkori edzője, mondta, hogy nagyon tetszik neki a játékom, és figyelemmel fogják kísérni a pályafutásomat. Féltem a légiós élettől, amikor a feleségemmel belevágtunk a német kalandba, de utóbb kiderült, hogy életem egyik legjobb döntése volt.

- Azok is jól döntenek, akik már tizenévesen külföldre igazolnak?
- Nem hinném, olyan korán szerintem még nem szabad kimenni, én például semmi pénzért nem cserélném el, amit a Fradival átéltem fiatalon. Nyilván vonzóak a körülmények, és anyagilag is jobban jár az, aki légiósnak áll, de szerintem először itthon kell bizonyítani. Persze mindenre van ellenpélda, Lionel Messi például tizennégy évesen elhagyta Dél-Amerikát a Barcelona kedvéért, így utólag ki merné azt mondani, hogy rosszul döntött?

A magyar válogatottról: "Remek passzban van a csapat, amelynek egyik kulcsa, hogy Egervári Sándort elfogadta a magyar közönség, ebben nagy szerepe van az U20-as világbajnoki bronzéremnek is. Szerencsére szinte egész Magyarország a válogatott mögé állt, ez nem volt mindig így, volt olyan időszak, amikor a közönség nem tudott azonosulni a csapattal és a szövetségi kapitány elképzelésével, ekkor sokan nem a válogatottért, hanem a válogatott ellen szurkoltak. Most akár sikerrel is vehetik a srácok a selejtezőket, de ehhez nemcsak olyan bravúrok kellenek, mint a Finnországban aratott győzelem, hanem például hazai pályán meg kell verni a svédeket, a hollandokkal pedig le kell ikszelni. Ha a környező országokból például Szlovákiának sikerült kijutnia egy világeseményre, akkor nekünk miért ne sikerülne?"

Dzsudzsák Balázsról: "Nagyon jó képességű játékos, aki rengeteget dolgozott Hollandiában, és megérett arra, hogy továbblépjen. A Juventusban is megállná a helyét."

Koman Vladimirról: "Rendkívül erős bajnokságban szerepel, a Serie A-ban a taktika mindennél fontosabb, ezért is hatalmas dolog az, hogy ilyen fiatalon gyakorlatilag stabil csapattag a Sampdoriában. Nagyon jó helyen van, és ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, akkor rövidesen egy Milan szintű csapathoz is igazolhat."

Szalai Ádámról: "Remek fizikai adottságai vannak, amelyeket jól használ ki. Berobbant a Mainzcal a Bundesligába, góljaival és gólpasszaival fontos szerepet játszott a kiscsapat menetelésében. Voltak olyan hírek, hogy a Real Madrid visszaviszi őt, sokak szerint jó helyen van Mainzban, de elképzelhető, hogy Madridban is sokat tudna fejlődni, bár ott jóval erősebb a konkurencia. Mindenesetre jó olyan híreket olvasni, hogy igazi sztárklubok érdeklődnek a focistáink iránt, jó lenne, ha Puskás, Czibor és Kubala László után ismét lenne magyar játékosa a Real Madridnak vagy a Barcelonának."

- Ön is bátor volt, hogy éppen a Stuttgartot választotta, hiszen akkoriban Balakov, Elber és Bobic is annál a klubnál játszott.

- Majd jött a Werder Bremen, amellyel német bajnokságot és kupát nyert, viszont az azóta krónikussá vált sérülését is itt szenvedte el.
- Ettől függetlenül jó döntés volt, hogy elfogadtam a brémaiak ajánlatát. Úgy sikerült bajnoki címet nyerni, hogy stabil csapattag voltam, három éven át folyamatosan játszottam, rengeteget fejlődtem, ám ekkor jött az a bizonyos keresztszalag-szakadás. A műtét jól sikerült, nem úgy a rehabilitáció, sajnos rossz kezekbe kerültem, az orvosi stáb nem állt a helyzet magaslatán. Sok volt akkor a sérült a keretben, az edző, Thomas Schaaf megkérdezte az orvosokat, hogy lefuthatom-e azt a tesztet, amely 17x400 méterből áll. Ez alatt folyamatosan figyelik a fizikai állapotot, a savasodást, ebből kiderül, hogy alkalmas-e játékra az adott focista. Schaaf türelmetlen volt, de nem ő hibázott, hanem az orvosok, akik megadták az engedélyt, hogy lefussam a tesztet, a térdem pedig nem bírta, újabb korrekciós műtétre volt szükség, innentől kezdve csak szenvedtem vele. Eligazoltam a Mönchenlgadbachhoz, ahol egy év alatt öt meccset tudtam játszani, majd a Hajduk Splitnél kétszer edzettem, háromszor nem, és bár azt mondták a horvátok, hogy addig maradok, amíg akarok, két hónap után hazajöttem.

A Grashoppersnek lőtt gólját tartja a legemlékezetesebbnek (4:00-tól)

- Ezután visszakerült a Ferencvároshoz, amely meglehetősen viharos korszakot élt akkor. Sok minden megváltozott ahhoz képest, amikor otthagyta a klubot?
- Igen, nagyon rossz állapotban volt a Fradi, minden téren, a klub és a játékosok is le voltak pukkanva. Csank János volt az edző, de ilyen körülmények között ő sem tudott csodát tenni, és én sem tudtam úgy játszani, ahogy szerettem volna.

- Megbánta, hogy hazatérve a Fradit választotta?
- Elképzelhető, hogy hibáztam, de nem tudtam nemet mondani a Fradinak. Utána a REAC-hoz igazoltam, majd volt még egy németországi kitérőm Rostockban, ahol elértük a kitűzött célt, bent tartottuk a csapatot. Ezután hazajöttem Paksra, de az utóbbi időben nem kaptam sok lehetőséget, ezért kértem, hogy engedjenek el, most több csapattal is tárgyalok, rövidesen kiderül, hogy hol folytatom. A szakmai érvek mellett nagyon fontos szempont a családom, Újpesten élek, van itt egy vállalkozásom is, nem szeretnék sokat utazni, így akár az is elképzelhető, hogy egy budapesti csapatba igazolok. A lényeg, hogy számítsanak rám, és rendszeresen játsszak.

- Kibírná a térde, hogy egy első osztályú csapatban stabil kezdő legyen?
- Harmincöt éves vagyok, de mintha fordítva működne a szervezetem. Tököli Attila ajánlott egy cérnabeültetéses műtétet, amelynek köszönhetően sokat javult a sérült térdem, emellett természetgyógyászhoz is járok, és úgy érzem, egyre jobban bírja a terhelést.

- Nem fél attól, hogy már a magyar NB I-ben sem tud húzóember lenni, és lerombolja az eddig felépített nimbuszát?
- Nem lebecsülve és lenézve azokat a csapatokat, ahol megfordultam az elmúlt néhány évben, de a korábbi eredményeimhez képest már régen leromboltam azt a bizonyos nimbuszt. Most az a célom, hogy visszaállítsak valamit belőle. Nem tudom megmondani, mikor voltam utoljára ilyen remek fizikai állapotban, szerintem másfél-két évet le tudok még húzni az NB I-ben, ha megkapom a bizalmat. Meg akarom mutatni a kétkedőknek, hogy nem szabad még leírni Lisztes Krisztiánt.

- Ha ismét a Fradiba hívnák, mit válaszolna?
- Bár nem kerestek meg, én igent mondanék. Amikor Németországban játszottam, akkor is sokszor eszembe jutott, hogy milyen szép lenne, ha a Ferencvárosban fejezhetném be a pályafutásomat.

- Lenne helye a mostani csapatban?
- Ezt így nem jelenteném ki, de megküzdenék azért, hogy bekerüljek a kezdőbe, és szerintem felvenném a versenyt a fiatalabbakkal.

- Mit gondol arról, hogy az angol tulajdonos szabadulni akar a csapattól?
- Nincs jó helyzetben a klub, hiszen hirdetésekben árulják, ennek ellenére Prukner László vezetésével nagyon jó szakmai munka folyik. Sokan elüldöznék az angolokat, de szerintem ők mentették meg a Fradit. Voltak megkérdőjelezhető húzásaik, gondolok itt főleg az érdekes igazolásokra, de sikerült az NB II-ből felemelve olyan csapatot építeni, amely most az NB I-ben a dobogóért harcol. Persze az lenne a legszebb, ha magyar kézbe kerülne a klub, de egyelőre nincs a láthatáron olyan magyar befektető, aki megvásárolná a Ferencvárost. A közönséget meg lehet nyerni azzal, ha beépítenek egy-két saját nevelésű játékost a felnőttek közé, ha pedig a csapat és a közönség egymásra talál, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy ki a tulajdonos.

Lisztes-gólok a válogatottban

- Annak idején nagyon sokat várt öntől a szakma és a közönség. Nincs hiányérzete a pályafutásával kapcsolatban?
- Gyenge kifogás, hogy mindent a sérülésemre fogok, de közvetlenül mielőtt megsérültem volna, már közel álltam ahhoz, hogy a Betishez igazoljak. A szerződésem 2004 januárjában járt volna le Brémában, 2003 novemberében pedig megkértem a menedzseremet, hogy nézzen körbe Spanyolországban, hátha talál nekem csapatot. Úgy éreztem, hogy a spanyol bajnokság eggyel magasabb lépcsőfok a némethez képest, és a játékstílusomnak is jobban feküdt volna a spanyol foci. Az érdeklődők közül az első osztályú Betis volt a legszimpatikusabb, többek között azért is, mert ők is zöldek, és a Ferencvárosban és a Werderben már szerencsét hozott ez a szín. Már ott tartottunk, hogy utazunk Sevillába megnézni a várost, a stadiont, a körülményeket, amikor jött a sérülésem. Szóval, ha azt nézzük, van egy kis hiányérzetem, amiért nem sikerült Spanyolországba igazolnom, de valószínűleg ennek így kellett történnie. Ugyanakkor nem hibáztatom magam, mert önhibámon kívül nem tudtam befutni nagyobb karriert, mint amire talán hivatott lettem volna. A másik szemszögből nézve viszont ne elégedetlenkedjen az, aki német bajnok lett, előtte pedig a Ferencvárossal a Bajnokok Ligájában szerepelhetett.