Vágólapra másolva!
A Real Madrid közel két hónapot várt arra, hogy leigazolja Luka Modricot a Tottenham Hotspurtől, ami jelzi, José Mourinho mindenképpen a horvát középpályást akarta megszerezni. A tavaly nyáron hasonló posztra igazolt Nuri Sahin nem vált be, de Modriccsal a Real végre átállhat a portugál kedvenc játékrendszerére.

Az elmúlt évtized legrosszabb szezonkezdetét produkálta a Real Madrid, amely az első két fordulóban mindössze egyetlen pontot szerzett, és így máris jelentős a hátránya az FC Barcelonával szemben.

A madridiak egyetlen új szerzeménye csak a napokban érkezett, és az a tény, hogy José Mourinho csakis Luka Modricot szerette volna leigazolni, és egész nyáron hajlandó volt várni rá, arra utal, hogy a szakember fontos szerepet szán a horvát középpályásnak.

A Spurs volt a türelmetlenebb

A Real már az Európa-bajnokság után, vagyis július közepén bejelentkezett a Tottenhamnél, ám a londoniak alacsonynak tartották az ajánlott összeget, nemet mondtak. Modric erre gyakorlatilag sztrájkba kezdett: nem utazott el a csapattal az Egyesült Államokba, és magatartása azt követően sem változott, hogy pénzbüntetést kapott.

Forrás: Europress/Getty Images/Ben Hoskins

Innentől kezdve gyakorlatilag nyilvánvalóvá vált, hogy csak idő kérdése, Modric mikor kerül a Realhoz, és mind a két klub csak arra játszik, hogy a lehető legjobb feltételekkel kössön üzletet. Végül a Tottenham volt türelmetlenebb, hiszen 30 millió fontért eladta a középpályást, holott korábban ragaszkodtak a 40 milliós vételárhoz.

A londoniakat jobban szorította az idő, elvégre már csak pár napjuk maradt, hogy pótolják Modricot. Ami a Realt illeti, hétfőn délelőtt jelentették be hivatalosan a középpályás szerződtetését, és pár órával később már Modric hivatalos bemutatóját is megtartották. A gyorsaság miatt csak pár száz drukker jelent meg a stadionban (anno Cristiano Ronaldó bemutatásánál majdnem tele volt a Santiago Bernabéu), de utoljára Karim Benzema volt az, akinek hasonló prezentációt tartottak.

Modric az ilyenkor megszokott protokoll szerint dekázott egy párat, passzolgatott a kisfiával, majd kiintegetett a szurkolóknak, illetve a fotósoknak. Pár perccel később, a sajtótájékoztató pedig háromszor is feltették neki a kérdést, ami nagyon sokakat foglalkoztat: mi lesz a szerepe a Realban, hol fog játszani?


Pótolhatja Özilt és Xabi Alonsót is

Modric természetesen diplomatikusan válaszolt: "Bármelyik poszton is játszat az edző, elégedett leszek". Később azért hozzátette: "A középpálya bármelyik részén tudok futballozni, de legjobban középső középpályásként érzem magam, és remélem, hogy itt is ezt a pozíciót kapom". A spanyol szakértők többsége Modricot mediapuntának, azaz irányítónak, támadó középpályásnak tartja, és úgy vélik, hogy elsősorban Mesut Özilt szoríthatja ki a kezdő tizenegyből.

Az egykori válogatott csatár, Alfonso (aki pályafutása során megfordult a Realban és a Barcelonában is) például kijelentette: "Modric remek játékos, kiváló igazolás, szerintem Özillel lesz versenyben a csapatba kerülésért. Nem hiszem, hogy Mourinho változtatna a jelenlegi szisztémán, de Modric új opciókat jelent a számára".

Forrás: AFP/Dominique Faget

Az angol szakírók viszont másként gondolkodnak, mert tisztában vannak azzal, hogy a horvát középpályás a Tottenhamben, de még a horvát válogatottban is mélyebben futballozott, gyakran kifejezetten a hátvédsor előtt, amolyan visszavont irányítóként. Ezt a szerepkört jelenleg Xabi Alonso tölti be a Realban, és a spanyol Mourinho alatt gyakorlatilag kihagyhatatlan a csapatból, az előző két idényben egyaránt 52-52 tétmeccsen lépett pályára. Modric tehát őt tehermentesítheti: akár úgy, hogy Alonso pihenőt kap, de úgy is, hogy ketten együtt játszanak. Ez a lehetőség azonban valószínűleg csak akkor érvényes, ha Mourinho mégis csak változtat a jelenlegi 4-2-3-1-es szisztémán.

A szisztéma is változhat

Ez egyáltalán nem lehetetlen, már csak azért sem, mert Mourinho legnagyobb sikereit egy másik játékrendszerrel a 4-3-3-mal érte el: a Chelsea-nél majd az Internazionalénál is ezt alkalmazta - Milánóban először nehezen valósult meg, de milánói regnálása végén a két szélen Samuel Eto'o és Goran Pandev futballozott, akik alaphelyzetben befejező csatárok, de Mourinho rendkívül fegyelmezett védőmunkát követelt meg tőlük.

Madridban is próbálkozott ezzel a taktikával, a 2010-2011-es idényben a négy tavaszi, Barca elleni találkozóból háromszor is, és tavaly nyáron éppen azért igazolta le Nuri Sahint, hogy a keret tökéletesen alkalmas legyen erre a szisztémára.

A török személyében egy olyan játékost vett, aki nemcsak remek védőmunkát végez, hanem a támadójátékban is nagyon erős. Sahin ugyan nem vált be, de a jelek szerint Mourinho nem adta fel a tervét, és kinézett egy másik focistát erre a posztra Modric személyében, aki minden szempontból illik a képbe: nagy munkabírású, jól védekezik, ugyanakkor a támadásépítésben, előkészítésben is kiváló.

Egy Khedira-Xabi Alonso-Modric középpályás-trió elég masszív ahhoz, hogy megállítsa az ellenfél támadásait, de a kreativitás sem hiányzik belőle: a spanyol világ- és Európa-bajnok hosszú átadásai rendre mértani pontosságúak, Modric pedig a labdatartásban, a rövid passzokban kiváló.

www.globalsoccerapp.com