Alex Thomsonék rekordot döntöttek a Barcelona World Race-en

Barcelona World Race
Vágólapra másolva!
Új szakaszcsúcsot felállítva a brit Alex Thomson kormányozta, és a végső győzelemre leginkább esélyesnek tartott Hugo Boss érte el elsőként Gibraltárt a Barcelona World Race páros, földkerülő vitorlásverseny nyolc hajó alkotta mezőnyéből, amelynek tagja a Fa Nándor vezette Spirit of Hungary is.

Thomsonék 2 nap 5 óra 50 perc alatt tudták le a katalán főváros és Gibraltár közötti 538 tengeri mérföldet (938 km). A régi - 2011-ben elért - csúcs 3 nap 7 óra 55 perc volt.

Alex Thomson az új csúcstartó Forrás: AFP

A Spirit of Hungary, fedélzetén Fa Nándorral és új-zélandi társával, Conrad Colmannal, jó rajtot vett, a harmadik helyre sorolt be, majd három további egység közelében a nyolcadik helyen haladt. A verseny honlapja szerint Fa Nándorék zárták a sort szombat délelőtt is.

A mezőny Gibraltárból Afrika felé veszi az irányt.

Az 500 ezer euró összdíjazású Barcelona World Race, amelyet ezúttal harmadszor rendeznek meg, a katalán főváros kikötőjéből december utolsó napján, kora délután startolt el. A visszaérkezés Barcelonába a mintegy 24 ezer tengeri mérföldes, kikötés nélküli földkerülés zárultával, március végére-április elejére várható.