Elegáns lenne, ha Budapest kapná a 2024-es olimpiát

Kovács Ágnes; Kárpáti György; Tarlós István; Fürjes Balázs; Szabó László; Szabó Tünde államtitkár főpolgármester Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY
Budapest, 2015. december 7. Tarlós István főpolgármester, Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Kovács Ágnes, a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat sportolói bizottságának elnöke, Fürjes Balázs, a pályázat kormányzati felelőse, Kárpáti György pályázat sportolói bizottságának tiszteletbeli elnöke és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke (b-j) a pályázatról szóló együttműködési megállapodásának aláírása után a Városházán 2015. december 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Muszbek Mihály sportközgazdász szerint ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportpolitikai döntést hoz a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáról, akkor Budapestnek jó esélye van.

A szakember a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, erősnek érzi a budapesti esélyeket, a nagy botrányokban megtépázódott a nemzetközi sportszervezetek tekintélye, és


Úgy vélte, mára megdőlt az a tétel, hogy csak a leggazdagabb és legfejlettebb országok képesek vendégül látni a világ legjobb sportolóit. Ma mintegy száz ország - köztük Magyarország - képes a feladat elvégzésére Muszbek Mihály szerint.

Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma száll harcba a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogáért Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ehhez 4500-6000 milliárd forint kellhet, amennyit az elkészített tanulmányok is tartalmaznak, ez az elkészítendő fejlesztések összköltségét és a rendezési költségeket foglalja magába. Ez ma az ország GDP-jének a 17 százaléka, az éves költségvetés harmada, de ennek kigazdálkodására a döntés után hét év áll rendelkezésre, és a GDP-növekedésből megszorítások nélkül finanszírozható - vélekedik Muszbek.

Hozzátette ugyanakkor, hogy

költségtúllépéssel számolni kell,

ami Szocsiban - a 2014-es téli olimpia városában - például tízszeres volt. Magyarországon az infrastruktúránál jelentkezhet ilyen probléma. Ezek autópályák, a repülőtér, gyorsvasút fejlesztési beruházásai lehetnek, amelyek - mint fogalmazott - már "tegnapra kellettek volna", de még nem volt rá pénz.

Muszbek Mihály hangsúlyozta: az olimpia legnagyobb értékét nem a gazdasági, hanem a társadalmi hatásaiban látja, az összefogás, a közös siker növeli a nemzeti büszkeséget.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!