Vágólapra másolva!
Dél-Afrikának 1980 után van újra világbajnok motoversenyzője.

Fantasztikus volt a gyorsaságimotoros-vb Aragóniai Nagydíján a legkisebb kategória, a Moto3 utolsó köre, összesen négy motoros viaskodott az első helyért. Köztük volt az összetettben éllovas Brad Binder,

valamint az a két rivális, aki még befoghatta őt,

a spanyol Jorge Navarro, valamint az olasz Enea Bastianini.

Binder itt még elöl volt, de végül az is belefér neki, hogy második legyen Forrás: AFP

Az utolsó körben ez a hármas a szintén olasz Fabio Di Giannantonióval kiegészülve vonatozott, miközben folyamatosan ment az előzgetés és helyezkedés. A célegyenesben végül Navarro volt a leggyorsabb,

Bindernek viszont a második hely is elég volt ahhoz, hogy világbajnok legyen.

Négyen szinte egyszerre estek be a célba

A dobogóra még Bastianini állhatott fel, és ami igazán visszaadja az utolsó kör izgalmait: az első és a negyedik helyezett között mindössze 162 ezredmásodperc volt.

Binder (jobbra) itt már tudta:

Binder négy futammal a vége előtt nyerte meg a világbajnokságot, a Moto3-ban még senki nem ért révbe ilyen hamar, mióta a mostani pontszámítási rendszert bevezették. Binder idén ötször győzött, a legemlékezetesebb sikerét Jerezben aratta, ahol a 35. rajtkockából indulva végzett az élen.

A vb hivatalos oldala ezzel a videóval köszöntötte:

MotoGP-ben Marc Marquez nagy lépést tett a világbajnoki cím felé, miután megnyerte a hazai versenyét, Valentino Rossi pedig harmadik lett, mivel hiába üldözte még az utolsó körben is Jorge Lorenzót, folyamatosan a határon motorozott, és ez végül ahhoz vezetett, hogy az egyik kanyart elmérte.

MotoGP:
1. Marc Marquez (spanyol, Honda) 41:57.678 p
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 42:00.418
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 42:03.661

Az élcsoport: 1. Marquez 248 pont, 2. Rossi 196, 3. Lorenzo 182

Moto2:
1. Sam Lowes (brit, Kalex) 40:00.885 p
2. Alex Marquez (spanyol, Kalex) 40:04.174
3. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 40:04.206

Az élcsoport: 1. Johann Zarco (francia, Kalex) 202 pont, 2. Alex Rins (spanyol, Kalex) 201, 3. Lowes 162

Moto3:
1. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 39:56.973 p
2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 39:57.003
3. Enea Bastianini (olasz, Honda) 39:57.080

Az élcsoport: 1. (és már világbajnok) Binder 249 pont, 2. Navarro 143, 3. Bastianini 139

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!