Következő mérkőzések
Franciaország
18:002024. június 25.
Lengyelország
Hollandia
18:002024. június 25.
Ausztria

Riói sztárok csatlakoztak az Európai Diáksport Napjához

Kenderesi Tamás 200 pillangó döntp rio2016 Rio 2016 olimpia Olimpia2016
Rio de Janeiró, 2016. augusztus 10. A harmadik helyezett Kenderesi Tamás a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A várakozások szerint az Európai Sporthét legnagyobb eseménye a szeptember 30-i Európai Diáksport Napja lesz. A sportolást népszerűsítő rendezvény három hazai kiemelt iskolai programjához élsportolók, olimpikonok is csatlakoznak, így Imre Géza, Kenderesi Tamás és Vincze Ottó is együtt sportol aznap a gyerekekkel.

Az idén 19 országban megvalósuló, várhatóan több mint egymillió gyermek közös sportélményét biztosító esemény célja, hogy megmutassa a gyerekeknek a testmozgás, a sportolás nyújtotta örömöket.

A szervező Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke, Balogh Gábor kiemelte: „Szervezőként bízunk benne, hogy a diáksportnapi rendezvény hatására is egyre több gyermek kezd majd el rendszeresen sportolni. Ehhez az iskolák közreműködése elengedhetetlen, így örömmel látjuk, hogy ahogyan a korábbi tíz évben, idén is nagy az érdeklődés, és már most több száz intézmény regisztrált. Továbbra is várjuk minden általános és középiskola jelentkezését az Európai Diáksport Napjára szeptember 29-ig. A programhoz bármilyen, legalább 120 perces sportprogrammal, játékkal lehet csatlakozni, az egyetlen ajánlott elem az idei évnek megfelelő 2016 méteres futótávolság teljesítése."

Forrás: Mdsz.hu

Az MDSZ három kiemelt helyszínen igyekszik színes programokkal hozzájárulni a gyerekek élményeihez. Így a fővárosi Honvéd atlétika pályán megvalósuló rendezvényre a friss olimpiai ezüstérmes Imre Géza párbajtőröző látogat el, Pécsett Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó csatlakozik egykori iskolája programjához, a győrzámolyi iskolában pedig a volt válogatott futballista Vincze Ottó rúgja majd a bőrt a gyerekekkel.

A harmadik helyezett Kenderesi Tamás 200 pillangón bronzérmet nyert Rióban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Európai Diáksport Napja által népszerűsíteni kívánt rendszeres testmozgás mind a testi, mind a lelki egészség szempontjából kiemelt fontossággal bír.

„Az a megdöbbentő valóság, hogy a klasszikus civilizációs népbetegségek, mint a szív- és érrendszeri problémák, az elhízás és a cukorbetegség, a csontok mészhiányos betegségének kialakulása megelőzhetők rendszeres testmozgással és egészséges táplálkozással. Hatalmas tehát a felelősség a szülőkön, hogy támogassák gyermekeik rendszeres sportolását, hozzájárulva ezzel egészséges jövőjükhöz" – mondta Dr. Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója.

Forrás: Mdsz.hu

A rendszeres sportolásnak emellett óriási szerepe van a gyermekek mentális fejlődésében is, erről Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus így nyilatkozott: „Ha gyermekeinknek sikerül megtalálni azt a sportot, amelyet örömmel végeznek, amelyben tehetségesek, sikerélményük van, annak óriási a hatása az önbizalmuk fejlődésére. Egy jó sportközösség, az együtt átélt sportélmények, a megmérettetések, sikerek, kudarcok pedig szintén kedvező irányba formálják gyermekeink jellemét."

Az Európai Diáksport Napjára jelentkezni lehet az MDSZ honlapján. A legtöbb résztvevőt mozgósító, valamint a legszínesebb programokat megvalósító iskolákat a Magyar Diáksport Szövetség idén is sportszertámogatással jutalmazza.

Mindent egy helyen az Eb-ről