Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság
Vágólapra másolva!
Decemberben, a Premier League-ben a legzsúfoltabb időszak előtt döntött úgy a Manchester United vezetősége, hogy nem nézi tovább tétlenül José Mourinho ténykedését. A portugál teljesen lerombolta azt is, amit az elmúlt két és fél évben összerakott Manchesterben. A szezont megmenteni a csapat korábbi csatára, a Babaarcú Gyilkos, Ole Gunnar Solskjaer érkezett, aki az első négy bajnoki és egy FA Kupa-meccs alatt bebizonyította, nem lehetetlen újjáéleszteni a fergusoni időket Manchesterben.

2018. december 16. A Liverpool megalázó vereséget mért a Manchester United csapatára. A 3-1-es eredmény a manchesteriek szempontjából még magyarázható lett volna, de a mutatott játék elfogadhatatlan volt, ahogy erre korábban is elég sok példa akadt.

A bajnokság elúszott, a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik hely 11, a listavezető Liverpool 19 pontra került – miközben a már kieső Burnley csak 14 ponttal volt a United mögött. A csapat körüli hangulat finoman szólva is fagyossá vált, a többség mélyen tudása alatt teljesített.

A BL-ben ilyen lelkiállapotban fogadni a Paris Saint-Germaint, maga lett volna a katasztrófa.

Ole Gunnar Solskjaer örömmel tért haza Forrás: AFP/Oli Scarff

A vezetők léptek, Mourinho ment, Solskjaer jött. A hivatalos verzió szerint az idény végéig marad, akkorra születhet döntés arról, hogy ki vegye át véglegesen a csapat irányítását.

Mauricio Pochettino vagy Zinedine Zidane neve hangzott el a legtöbbször,

de ha így folytatja a norvég, akkor semmi sem menti majd meg a véglegesítéstől. Azt az elején elmondta, várják vissza a norvég Moldéhoz, ahonnan csak kölcsönadták, de ha nyáron úgy döntenek, hogy maradjon, akkor biztos benne, hogy sikerül majd megegyezni.

Alázatos csodacseréből igazi klublegenda

Ole Gunnar Solskjaer Norvégiában, Kristiansundban született, 1973-ban. Édesapjához hasonlóan eleinte birkózott, de focizott is mellette, végül utóbbi mellett döntött.

Solskjaer a Clausenengen csapatában kezdett focizni, itt meccsenként több mint egy gólt szerzett átlagosan, majd az 1995-ös idényben már a Molde játékosa volt.

Első évében 26 bajnoki meccsen 20 gólt szerzett.

A következő évben csak egy fél idény jutott neki, 16 meccsen 11 gólt szerzett, majd 1996 nyarán lecsapott rá a Manchester United.

Másfél millió fontot fizetett érte Alex Ferguson és a Manchester United. Eric Cantona és Andy Cole mellé keresett csatárt a United, és miközben nagyon sokáig Alan Shearer volt a kiszemelt, az angol végül Blackburnből Newcastle-be, a szinte teljesen ismeretlen Solskjaer pedig Manchesterbe igazolt.

Solskjaer 1996 augusztusában debütált új csapatában, a Blackburn elleni bajnokin állt be csereként, természetesen gólt is szerzett.

Szürreálisnak nevezte az érzést, hogy pár hete még tévéből figyelte a sztárokat, majd Cantona szaladt felé a gólját ünnepelni, de végül könnyen megszokta a helyzetet.

Első Premier League-idényében 32 alkalommal kapott szerepet, érdekesség, hogy 25-ször kezdett, és 18 gólig jutott, ezzel pedig ő lett a csapat házi gólkirálya.

Rá is ragasztották a Babaarcú Gyilkos becenevet. Kegyetlenül használta ki az adódó lehetőségeket, miközben úgy nézett ki, mint egy tinédzser.

Babaarc, hidegvér Forrás: whatculture.com

A következő idényben mindössze 15-ször kezdett a bajnokságban, ezeken a meccseken hat gólig jutott.

Egy jellemző történet Solskjaerről: 1998 áprilisában a Newcastle csapatát fogadta a Manchester United, amely négy ponttal állt az Arsenal mögött. A meccs a 89. percben 1-1-re állt, a hazai csapat érthetően támadott, de a Newcastle labdát szerzett, Rob Lee pedig egyedül vihette a kapura a labdát. Solskjaer nyargalt az ellenfél után, amikor pedig utolérte, felrúgta. Tudta, hogy ez piros lapot és eltiltást jelent, de igazi csapatember volt. A felvételeken is jól látszik, hogy a hazai szurkolók tapsolják a csatárt, miközben levonult. Az más kérdés, hogy a meccs maradt 1-1, az Arsenal pedig végül bajnok lett.

– mondta egy 2014-es interjúban Solskjaer.

A következő idényre mindeneki úgy tekint, mint a Manchester United valaha volt egyik legjobbja. Solskjaer annak ellenére maradt a csapatnál, hogy több kérője is akadt, ráadásul Dwight Yorke is érkezett Cole és Teddy Sheringham mellé a csatársorba.

A Tottenham ajánlatát már el is fogadta a Manchester United, a klubvezetők aláírásával hitelesített fax meg is érkezett.

„Minden készen állt, csak az aláírásom hiányzott a papírokról. El is tettem emlékbe.

Ha akkor minden jót kívánt volna, akkor biztosan aláírom a papírokat. Remélem, sikerült visszafizetnem azt az öt és fél millió fontot, amit a Spurs ajánlott. A menedzser érdeme minden siker, amit elértem, ez csak egy példa arra, milyen menedzser volt” – mondta egy 2010-es interjúban Solskjaer.

Az 1998-99-es idényben végérvényesen a szurkolók kedvence lett Forrás: AFP/Eric Cabanis

A norvég tehát maradt, és igazi csodacsere vált belőle. A bajnokságban 12 gólt szerzett, duplázott a Spurs ellen,

februárban úgy rúgott négy gólt a Nottinghamnek, hogy a 71. percben állt be csereként.

Januárban az FA-kupában az ősi rivális Liverpool ellen szerzett győztes gólt a 90. percben, szintén csereként beállva.

A Bayern München elleni Bajnokok Ligája-döntőre már úgy érkezett Barcelonába, hogy bajnok és kupagyőztes volt. Solskjaer a padon kezdte a BL-döntőt, majd a 81. percben beállt. Előbb Sheringham egyenlített, majd Solskjaer megszerezte a győztes gólt a németek ellen, minden idők egyik legemlékezetesebb döntőjében.

Solskjaer később elmondta, látta, hogy Sheringhammel sokat beszélt Ferguson a szünetben, végül az angol hamarabb is állt be, mint ő, nagyon akart bizonyítani, hogy inkább mellette kellett volna dönteni.

Solskjaer gólöröme is legendássá vált, ahogy térden csúszott a szögletzászló felé.

Sok történet keringett arról, hogy ennek a gólörömnek is köszönhetően sérült meg, ami a játékos elmesélése alapján is igaz, de csak könnyebb szalagsérülése lett, nem ez vezetett a visszavonulását is okozó krónikus térdbántalmakhoz.

Solskjaer becsülettel tette a dolgát, 2000-ben már áprilisban kiderült, újabb bajnoki címet ünnepelhet, miközben a bajnokságban 12 gólt szerzett, és egy évvel később is felért a Premier League csúcsára, zsinórban harmadszor, összesen pedig negyedszer, újabb tíz bajnoki gólt tett be a közösbe.

Ole Gunnar Solskaer védjegye volt a góllövés Forrás: AFP/Adrian Dennis

2001 nyarán érkezett Manchesterbe a holland gólvágó, Ruud van Nistelrooy, és kisebb meglepetésre Andy Cole és Dwight Yorke került a kispadra, a norvég csatár pedig remek idényt futott, 23-szor kezdett a bajnokságban, 17 gólt szerzett. A következő idényben egycsatáros játékra váltott Sir Alex Ferguson, így a holland mögött újra főleg csereként lépett pályára Solskjaer, de David Beckham sérülése után a jobbszélen is otthonosan mozgott, így is kilenc góllal és tíz gólpasszal zárt.

Sérülések után visszavonulás

Beckham távozása után a jobbszélen kezdte a szezont Solskjaer, de

2003 szeptemberében a Panathinaikosz elleni meccsen megsérült a térde.

Februárig nem léphetett pályára, de később tevékeny része volt a klub kupagyőzelmében.

2004 augusztusában újabb komoly térdműtét várt rá, ami miatt az egész következő idényt ki kellett hagynia, de a 2005-06-os szezonban is csak öt meccset tudott vállalni.

A szurkolók nem feledkeztek el róla, sérülése alatt került ki az Old Traffordra egy legendás drapéria, ami azóta is ott van a lelátón.

Több ezren mentek ki a Liverpool elleni tartalékbajnokira decemberben, majd januárban az FA-kupában már kezdőként is pályára léphetett, de márciusban egy szerencsétlen megmozdulás után eltört az állkapcsa, ami után újabb pihenő várt rá.

2006 nyarán már a csapattal csinálta végig a nyári felkészülést, Sir Alex pedig annyira elégedett volt vele, hogy Van Nistlerooy távozása ellenére nem is igazolt új csatárt. Augusztusban, a Charlton pályáján volt eredményes újra bajnoki meccsen, két év elteltével.

Októberben végre az Old Traffordon is betalált, kettőt lőtt a Newcastle United ellen. A szezon közben több sérülése is, térdműtétje is volt, ami után egy hónapot kihagyott, a Chelsea elleni FA-kupa döntőben is szerepet kapott, de hosszabbítás után a londoni csapat nyert, a bajnokságban hét góllal zárt.

2006-ban a nagy visszatérés után Forrás: AFP/Paul Ellis

Júniusban újra meg kellett műteni a térdét, majd augusztusban bejelentette visszavonulását. Solskjaer a Manchester United legjobb cserególszerzőjeként vonult vissza, a padról beszállva 28 gólt lőtt, Jermain Defoe előzéséig a PL-ben is neki volt a legjobb mutatója ebben a tekintetben.

2008-as búcsúmeccsére az Espanyol ellen 69 ezer néző ment ki.

A 2000-es évektől már készült az edzősködésre

„A kétezres évtől kezdve elkezdtem jegyzeteket készíteni az edzéseinkről, ezeket használtam a Molde csapatánál is.

Sohasem prédikált órákig, de amit mondott, annak súlya volt” – mondta Solskjaer, aki búcsúja előtt már készült arra, hogy edző legyen. Rögtön a visszavonulása után a Manchester United csatáraival foglalkozott.

2008 nyarán lett a United tartalékcsapatának edzője, majd felkérték szövetségi kapitánynak is a norvég válogatott élére, de ezt nem vállalta el, mint mondta, Sir Alex szerint az ilyen ajánlatokra elég 50 évesen rábólintani.

2011-ben vette át a Molde irányítását, első évében pedig bajnoki címet szerzett korábbi csapatával, története során először. 2012-ben sikerült a címvédés, a következő évben pedig kupagyőzelemnek örülhetett.

2014 elején nevezték ki a Cardiff City menedzserévé, de nem sikerült megmentenie a walesi csapatot, utolsó helyen esett ki a Premier League-ből.

„Azt hiszem, rosszkor voltam rossz helyen. Korábban minden időmet a Manchester Unitednál és a Moldénál töltöttem, mindkét helyen támadtunk, szórakoztató futballt játszottunk.

– mondta Solskjaer erről az időszakról.

Solskjaer egy évvel később már újra a Molde edzője volt, az Európa-ligában csoportgyőztes lett a Fenerbahce, az Ajax és a Celtic előtt, a bajnokságban két második helyet szerzett a csapatával.

Fergusont és Busbyt másolja

A Manchester United José Mourinho kirúgása után kérte el Solskjaert a Molde csapatától, eredetileg a szezon végéig, ameddig megtalálják a végleges utódot, de a kérdés az, kell-e tovább keresgélni.

Solskjaer korábbi csapata, a Cardiff City ellen debütált a United menedzsereként, 5-1-es győzelemmel. Hogy mikor lőtt legutóbb öt gólt a United bajnoki meccsen?

Sir Alex Ferguson utolsó PL-meccsén a WBA ellen, akkor 5-5 lett a vége.

Solskjaer vezetésével a következő három bajnokit is megnyerte a Manchester, a Huddersfield Town, a Bournemouth és a Newcastle United ellenit is, utóbbin gólt sem kapott már a csapata.

Hogy mikor kezdett United-menedzser négy bajnoki győzelemmel? 1973-ban, amikor a legendás Sir Matt Busby ült le a kispadra. Ehhez jött még hozzá a szombati győztes kupameccs, a mérleg tehát most 5/5.

Egyelőre van ok az örömre Forrás: AFP/Geoff Caddick

Tény, az igazi erőfelmérő még vár Solskjaerral a Manchester Unitedre, de

nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot Ferguson és a norvég között.

A gesztusai, a gólörömei, az a gyermeki rajongás van az arcán, ami a skót legendát is jellemezte. A játékosok kivirultak a kezei alatt, újra boldogan futballoznak, és a Newcastle ellen például kétgólos előnyben is támadtak a hosszabbítás pillanataiban, ahogy a Bournemouth elleni bajnokin is tíz emberrel.

Mit jelent Solskjaernak Ferguson?

„Kicsit fura, hogy most én ülök Sir Alex székében, hiszen ha korábban bekopogtunk az irodába, akkor mindig ő ült ott.

Mindig a főnököm volt, ő az, akire felnéztem, tőle kértem mindig tanácsot” – mondta Solskjaer.

Tanítvány és mestere Forrás: AFP/Andrew Yates

Sir Alex egyébként járt a csapatnál a Newcastle elleni bajnoki előtt.

„Kapcsolatban vagyok Fergusonnal. Még nem tudom, mennyire mozgok otthonosan ezen a szinten, de ennél a klubnál igen.

Szeretem látni, hogy a játékosok kiteljesednek, szeretnénk minden pillanatot élvezni, de ez csak akkor fog menni, ha nyerünk.”

A Newcastle elleni meccs után már elmondta, ha van rá mód, esze ágában sincs távozni. Ha az eredmények jönnek, akkor várhatóan nem is kell majd. Egy biztos, a United szurkolókkal nagyot fordult a világ az elmúlt pár hétben.

Ole Gunnar Solskjaer

Született: 1973. február 26., Kristiansund
Klubjai: 1990–95 Clausenengen 109 mérkőzés (115 gól); 1995–96 Molde 42 (33); 1996–2007 Manchester United 366 (126)
Válogatottság: 1995–2007 Norvégia 67 (23)
Klubjai edzőként: 2010–14, 2015–2019 Molde; 2014 Cardiff City; 2019 – Manchester United
Sikerei játékosként: Bajnokok Ligája-győztes 1998–99; Interkontinentális Kupa-győztes 1999; 6x angol bajnok 1997, 1999, 2000, 2001, 2003, 2007; 2x FA-Kupa-győztes 1999, 2004
Sikerei vezetőedzőként 2x norvég bajnok 2011, 2012; Norvég Kupa-győztes 2013

Mindent egy helyen az Eb-ről