Vágólapra másolva!
Ha valaki azt hiszi, hogy a Giro d'Italia iránti rajongás túl van fújva Olaszországban, és az egész egy túlmisztifikált cécó, azt már cikkünk elején ki kell ábrándítanunk: az olaszok tényleg meg vannak veszve ezért a versenyért, a város évkönyveibe bekerül, hogy az évben náluk volt a "Nagy rajt", és emberek ezrei zarándokolnak el az adott városba csak azért, hogy láthassanak 176 bringást közel 40-50 km/h-s sebességgel tovaszáguldani.

A Grande Partenza, azaz a Nagy Rajt az egész Giro d'Italia egyik legfontosabb eseménye. Ekkor vágnak neki a bringások a következő három hét embert próbáló kihívásának, a szervezők pedig ennek megfelelő körítést igyekeznek kerekíteni, amiben partnerre találna a sportágért néha már a megszállottságig rajongó szurkolókban.

A bolognai főpályaudvarról már a 16.45-ös rajt előtt órákkal (délben) is csapatszínekbe öltözött, zászlókat lengető, jól szituált polgárok, nem egyszer kisebb nyugdíjas csoportok indultak a belváros felé, hogy elfoglalják helyüket a kordonok mentén.

Bologna, Giro d'Italia, Grande Partenza
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bahrein Merida, McLaren
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna

Kellemes látvány volt, nem próbálták túlbiztosítani az eseményt: itt-ott voltak rendőrök és zöld mellényes rendezők, de nem akartak mindenkit mindenáron fegyelmezni, jobbra-balra terelni, apportírozni. Békésen hömpölygött a tömeg, és, amikor már nem volt hova tovább előre haladni, mindenki megállt. Végül is a nagyjából egy kilométeres, árkádokkal szegélyezett Via dell'Indipendenzán mindenkinek jutott hely, ahonnan remekül lehetett látni az elsuhanó sztárokat.

A rajtnak közvetlenül helyet adó Piazza Maggiorén, ahol csütörtökön bemutatták a csapatokat, ezúttal a szponzorok sátrai álltak, energiaitalostól a biciklis ruháson át a jövő évi rajtnak otthont adó Budapestet népszerűsítő magyar sátorig – ahol igen komoly forgalmat tapasztaltunk.

Bologna, Giro d'Italia, Grande Partenza
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bahrein Merida, McLaren
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna

A csapatok nagyjából két órával a rajt előtt végezték el az utolsó simításokat az Augusztus 8. téren (Piazza dell'8 Agosto), ahol mind a 22 csapat kamionja leparkolt, a szurkolók pedig jóformán testközelből leshették meg, ahogy görgőznek a menők a Mitchelton-Scottnál, ahogy pezsgős teríték várja a vendégeket az Astanánál, vagy éppen ahogy a Bahrein-Merida egy bringaszállító McLarennel lopja el a show-t a többiek elől.

Bologna, Giro d'Italia, Grande Partenza
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bahrein Merida, McLaren
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna

Egy órával a rajt előtt már egy tűt nem lehetett leejteni a starthely közelében. Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy minél közelebb mentünk a tűzhöz, azaz pódiumhoz, ahonnan a bringások indultak, annál nagyobb lett az embertömeg sűrűsége. A végén már úgy éreztük, mintha a Szigeten lennénk egy kora délutáni Prodigy-koncerten (R.I.P. Keith Flint),

azzal a különbséggel, hogy itt nem tarajos punkok és elszánt rave-erek, hanem tisztes polgárok és/vagy nyugdíjasok próbálták leverni az ember veséjét,

miközben közelebb furakodtak a korláthoz.

Bologna, Giro d'Italia, Grande Partenza
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bahrein Merida, McLaren
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna
Giro d'Italia, Bologna

16.45-kor aztán a kötelező, de ezúttal is kellemesen rövid protokolláris körök – Bologna polgármestere, Emilia-Romagna tartomány elnöke és a helyi rendőrfőnök beszéde – után pontban 16.50-kor elrajtolt az első versenyző, méghozzá az egyik esélyes, a Sunweb holland klasszisa, Tom Dumoulin.

A kilencedikként induló helyi (igazából a szicíliai Messinmából való, de mégiscsak olasz) hős, Vincenzo Nibali óriási tapsot és ovációt kapott.

Ahogy az a Primoz Roglic is váratlanul nagy ovációt kapott, akit legtöbben az idei Giro legnagyobb esélyesének tartanak.

A sportolói pályafutását síugróként kezdő, és 2007-ben junior vb-aranyat nyerő, majd egy baleset után bringára váltó szlovén kerekes meg is nyerte a prológot, a San Luca bazilikához vezető 8,2 kilométeres szakaszon 19 másodpercet vert a második helyen célba érő Simon Yates-re, és további négyet Vincenzo Nibalira.

Eredmény, 1. szakasz, Bologna, 8,2 km, egyéni időfutam:
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 12:54 perc
2. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 19 mp hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 23 mp h.

Vasárnap a Bologna és Fucecchio közötti 200 kilométeres etap vár a mezőnyre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!