Az osztrák Wolfsberger AC két meglehetősen véleményes büntetővel került 2-0-s előnyben már a 13. percre a Feyenoord otthonában. Mindkettőt Christopher Wernitznig "harcolta ki" és Michael Liendl értékesítette.
Ez volt az első büntető:
Ez pedig a második:
A második félidő elején ugyan szépítettek a hollandok, de percekkel később Liendl a harmadik gólt is megszerezte, majd egy újabb büntetővel már 4-1-re vezettek az osztrákok.
Egy másik osztrák csapat, a LASK Linz is bekezdett, és a 11. percben már 2-0-ra vezetett a Ludogorec ellen, a bolgárok azonban négy perccel később már szépítettek. De ennél közelebb nem kerültek, mert míg ők egyesével, addig a hazaiak párosával rúgták a gólokat. 4-2 után azonban úgy tűnt fordul a kocka: a hazaiaktól a játékvezető kiállította Lukas Grigicet, Elvis Manu pedig egy büntetőből megszerezte a harmadik gólját, így pedig az utolsó negyedórára már csak egy gól maradt a LASK előnye, de azt már megtartották a linziek.
Ugyancsak bő tíz percre volt szüksége a Bragának, hogy kétgólos előnybe kerüljön az ukrán Zorja Luhanszk otthonában, a második gólt a csapatban első meccét játszó Nicolas Gaitán szerezte, és miután az ukránok csak a ráadásban tudtak szépíteni, a portugálok el is vitték a három pontot.
Az AC Milan az első félidő közepén szerzett vezetést a Sparta Praha ellen, amit könnyen meg is duplázhatott volna, ha Zlatan Ibrahimovic nem a felső lécre lövi a büntetőt.
Az olaszok aztán a második félidő elején csak megszerezték a második góljukat is, majd a 66. percben Diogo Dalot góljával végképp eldöntötték a három pont sorsát.
A Leicester City a félidőben 2-0-ra vezetett az AEK otthonában, de a görögök szinte rögtön a fordulás után szépíteni tudtak, és nyílttá tették ugyan a mérkőzést, de egyenlíteni már nem tudtak.
A skót Celtic a 32. percben Elyounoussi két góljának köszönhetően már 2-0-ra vezetett Lille-ben, a franciák azonban megnyomták a második félidőt, és a 75. percben kiegyenlítettek, ez is lett a meccs vége.
A kora esti meccsek legfölényesebb győzelmét a Slovan Liberecet 5-1-re kiütő szerb Crvena zvezda aratta. Alekszandar Katai például egy remek szóló végén talált a kapuba.
A Hoffenheim a vártnál talán könnyebben győzte le idegenben a Gentet, míg a Tottenham meglepetésre 1-0-ra kikapott a belga Royal Antwerp otthonában, a kezdőben Gareth Bale-lel. José Mourinho hiába cserélt négyet is a szünetben, majd küldte pályára Harry Kane-t is, a londoniak pont nélkül maradtak.
Eredmények, Európa-liga, 2. forduló:
AEK Athén–Leicester City 1-2 (0-2)
Zorja–Braga 1-2 (0-2)
AC Milan–Sparta Praha 3-0 (1-0)
Lille–Celtic 2-2 (0-2)
Qarabag–Villareal 1-3 (0-0)
Sivasspor–Maccabi Tel Aviv 1-2 (0-0)
LASK Linz–Ludogorec 4-3 (3-1)
Royal Antwerp–Tottenham 1-0 (1-0)
CSZKA Moszkva–Dinamo Zagreb 0-0
Feyenoord–Wolfsberger 1-4 (0-2)
Crvena zvezda–Slovan Liberec 5-1 (2-1)
Gent–Hoffenheim 1-4 (0-1)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Slavia Praha | 6 | 5 | 1 | 0 | 17-4 | 13 | 15 | GY V GY GY GY |
2. | AS Roma | 6 | 4 | 1 | 1 | 12-4 | 8 | 13 | GY GY V D GY |
3. | Servette | 6 | 1 | 3 | 2 | 4-13 | -9 | 5 | V D GY D V |
4. | FC Sheriff | 6 | 0 | 5 | 1 | 5-17 | -12 | 1 | V D V V V |