Vágólapra másolva!
Szenzációs hangulatot, óriási csatát és a DVTK hosszabbításban kiharcolt 77-75-ös győzelmet hozta a női kosárlabda Euroliga 10. fordulójának magyar rangadója. A sorozatban újonc DVTK HUN-Therm és a címvédő Sopron Basket nagyszerű hangulatban, a sorozathoz méltó színvonalú találkozót játszott.

A diósgyőri csapat októberben nem kis bravúrral, de abszolút megérdemelten, a selejtezőben hazai pályán előbb az izraeli Elitzur Ramlát, majd a török Botast is magabiztosan legyőzve fennállása során először jutott be az Euroliga csoportkörébe. Hogy milyen az újoncok élete a legerősebb női kupasorozatban, arról az A csoportban szereplő Szekszárd tudna mesélni, amelyik az előző idényben győzelem nélkül zárta a csoportkört.

Völgyi Péter csapata azonban merőben más utat jár, 9 forduló után 5 győzelemmel és 4 vereséggel hatodik a tabellán úgy, hogy azt az olasz Schiót is legyőzte hazai pályán, amelyik éppen vezeti a B csoportot.

Ha a nagy rivális, az Euroligában címvédő Sopron Basket honlapján írják, hogy "Völgyi Péter remek csapatot rakott össze az idei szezonra. Jól sikerült a légiósok kiválasztása és a magyar mag fejlődése is töretlen" - akkor azzal aligha lehet vitatkozni. A légiósok közül talán a Puerto Rico-i irányító, Arella Guirantes a legjobb "fogás", aki pontok és gólpasszok tekintetében is vezeti a csapat euroligás házi rangsorát. A magyar magot pedig olyan remek játékosok alkotják, mint az Aho testvérek, Kányási Veronika, Bernáth Réka, Kiss Angelika vagy Végh-Dudás Anna.

A novemberi soproni Euroliga-meccsen csak a harmadik negyedben tudott ellépni a sárga mezes hazai csapat Fotó: Csudai Sándor - Origo

A két csapat november elején kétszer is megütközött egymással, a soproniak előbbi bajnokin (74-51), majd az Euroliga-meccsen (75-65) jobbnak bizonyultak. Azonban mindkét meccset a Novomatic Arénában játszották, azaz Sopronban. Most azonban garantálható volt, hogy a pompás, szinte még mindig "új illatú" DVTK Aréna lelátóit megtöltő hazai drukkerek előtt korántsem lesz könnyű dolga Gáspár Dávid csapatának. A hazai szurkolók szerepét Völgyi Péter is kiemelte, aki a meccs előtt úgy vélte, a soproni védekezés feltörése lehet a diósgyőri siker kulcsa.

Első negyed

A meccs előtt egy órával kinyitó aréna lelátói szépen teltek, a kezdésre pedig nem sok üres szék maradt. Jó volt látni és hallani, hogy a diósgyőri drukkerek megadták a mérkőzés rangjához méltó körítést. A hazaiak biztos, ami biztos, levetítettek egy kis klipet a tavalyi, éppen a Sopronnal szemben megnyert kupadöntőről. Csak a mihez tartás végett...

A hazaiak Nina Aho, Kányási, Garbin, Guirantes, Green összeállításban kezdtek, míg a vendégek a megszokott Turner, Kunek, Fegyverneky, Brooks, Magbegor ötössel indultak harcba.

Az első hazai kosarat, Guirantes szép tempóját óriási ováció fogadta, ahogy azt is, hogy a vendégek két támadást is csak a támadóidő lejárta után tudtak befejezni. Végül több mint két perc elteltével Yvonne Turner révén az első soproni pontok is megszülettek. A vendégek öröme azonban csak másodpercekig tartott, mert Guirantes ismét betalált, ezúttal ráadásul a triplavonal mögül.

Arella Guirantes főnyeremény a DVTK számára Fotó: Csudai Sándor - Origo

Magbegor volt eredményes a hazai palánk alatt Green egy jó büntetője után. A soproniak ausztrál centere utána egy gyönyörű blokkot is kiosztott Greennek, Brooks kosara után pedig időt is kért Völgyi Péter. A DVTK sokat hibázott támadásban, és védekezésben is gyakran kerültek jó dobóhelyzetbe a vendégek.

Guirantes dobott be faulttal együtt egy tempót, de a büntetőt kihagyta, így egy szép Fegyverneky-Brooks játék után ismét egyenlített a Sopron, sőt Czukor Dalma labdaszerzése után Brooks könnyű kosarával a vezetést is átvették a vendégek.

Nem volt könnyű tiszta dobóhelyzetet találni Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mindkét oldalon sok volt a látványosan rossz dobás, talán a tét miatt nem érezték a lányok a gyűrűt. Csak Jelena Brooks nem izgult, a soproniak rutinos játékosa egy szép, a sarokból eleresztett triplával zárta le a negyedet.

Második negyed

Magbegor két jó büntetőjével és Turner szép ziccerével indult a második játékrész, a Sopron pedig hét ponttal ellépett. Böröndy tette odébb csípővel Bernáth Rékát, és a sportszerűtlen hiba után büntetőt dobhatott a DVTK, sőt utána Green révén egy dupla is beesett végre a vendégek gyűrűjébe. Nem sokat kellett várni a vendégek válaszára, az iménti luda, Böröndy most a másik palánk alatt akciózott, és szerzett három pontot 2+1 formában.

Böröndy Vivien (44) meg kellett, hogy küzdjön a helyzetekért Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bernáth Réka azonban nem hagyta annyiban, szép középtávoli dupája után Gáspár Dávid is időt kért, jelezve, nem örül neki, hogy két-három támadás végén is könnyen kerültek tiszta dobóhelyzetbe a hazaiak. Visszatérve Brooks újabb duplája nyugtatta meg a szakembert, amit Alice Kunek fejelt meg egy triplával. Hiába volt eredményes Green a hazaiaktól,

Brooks egy triplával válaszolt, majd a klasszis újabb kosarával már tíz pont fölé hízott a különbség (19-30).

A hazai szurkolók kitartóan szurkotak az övéiknek, hangsúlyozva, hogy nem kérnek a Soproniból, csak a Borsodiból, azonban, amikor Guirantesre befújtak egy faultot a hazai palánk alatt, elszakadt náluk a cérna, és bizony elhangzott egy két cifra dolog a játékvezetők és a soproni lakosok felé. Garbin és Green egy-egy duplája aztán megnyugvást hozott a hazai szurkolók számára, nem úgy Gáspár Dávidnak, aki ismét időt kért.

Rangadóhoz illő hangulatot csinált a hazai tábor Fotó: Csudai Sándor - Origo

Visszatérve Green takarta be Fegyvernekyt, majd Sztankovics duplája után ő is eredményes volt. A negyed Sztankovics és Bernáth szép tempóival, és nyolcpontos vendég előnnyel (27-35) ért véget. Jelena Brooks egy félidő alatt megtarmelt 16 pontja külön említést érdmel a vendégektől, míg hazai oldalon Cheridene Green volt a legerdményesebb 9 ponttal.

Szünet

A szünetben dobóversenyt rendeztek a lelkes jelentkezőknek, a közönség pedig nem győzte tapssal biztatni őket, különösen a két apróságot.

Harmadik negyed

Brooks duplájára Garbin válaszolt kintről, majd fordított szereposztás következett: Green kettesére érkezett Czukor Dalma triplája. A bírók egy-két ítélete ismét nem talált megértésre hazai oldalon, érzésük szerint minden kétes esetben a vendégek javára döntöttek a szürke ruhások.

Nem mindig tudtak olyan észrevétlenek maradni a játékvezetők, mint ezen a képen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Amikor azonban a játékról szólt a rangadó élmény volt nézni Brooks és Guirantes párosát, a két csapat két legjobb játékosa rendre szembe került egymással valamelyik palánk alatt. Czukor Dalma második triplája után Kiss Angelika hagyott ki egy ziccert, amit Magbegor "bosszult meg" egy duplával - Völgyi Péter pedig 47-34-es soproni vezetésnél kénytelen is volt időt kérni, mielőtt elúszott volna a meccs.

Csakhogy visszatérve Bernáth Réka mindjárt eladta a labdát, és még faultolt is, Turner pedig bedobta a két büntetőt. Egy báror betörés után Kányási Veronika szerzett két pontot, aki Magbegor könnyű kosara után egy 2+1-el folytatta munkáját. De a soproni előny nem igazán fogyott (39-51).

A 28. percben Brooks átlépte a 20 pontot.

Kányási élvezte a bizalmat, a fiatal hátvéd pár perc alatt 7 pontot hozott össze a bátor betöréseivel.

Jelena Brooks (zöldben) ezúttal is hatalmasat játszott Fotó: Csudai Sándor - Origo

A negyed végén hosszú idő után ismét tíz ponton belülre kerülhetett volna a Diósgyőr, azonban két tiszta dobást is kihagytak a hazaiak, így az utolsó játékrész 43-53-ról indult.

Negyedik negyed

Ami nem ment a harmadik negyed végén, az sikerült az elején, méghozzá Guirantes 2+1-ével. Szorosabb lett az állás, fokozótak az izgalmak, a semleges nézőknek nem lehetett panaszuk a meccsre, de szerintünk az elfogulatlan drukkerknek sem, akik szurkolói kötelességüknek tettek eleget egy-egy játékvezetői ítélet kifütyülésével. Ha 46-56-nál Bernáth Réka félpálya közeléből elengedett dobása bemegy, alighanem felrobban a csarnok, kár, hogy nem láthattuk, hallhattuk...

Láthattuk azonban Fegyverneky Zsófia tripláját a 33. perc végén - a rutinos irányítónak ezek voltak az első pontjai, ugyanakkor korántsem mondhatjuk, hogy nem játszott hasznosan.

A negyed első felében Green és Magbegor, a két center külön csatája jelentett csemegét.

Óriási csatát vívott a két remek center, Green (fehérben) és Magbegor Fotó: Csudai Sándor - Origo

Harcolt a DVTK, a Sopron azonban évtizedes Euroliga-rutinnal őrizte tíz pont körüli előnyét. Völgyi Péter a 35. percben időt kért, mintegy utolsó rohamra vezérelve a borsodiakat. Eközben kissé feszült lett a hangulat a hazai ultrák szektorában, ugyanis kiszúrták, hogy a pár vendég drukker egynémelyike a hazaiaknak mutogat. Nem volt feltétlenül jó ötlet...

Green két jó büntetője után Aho Nina ment gyönyörűen ziccerig, és máris csak hat pont volt a két csapat között. Pörögtek a másodpercek, és úgy nézett ki, hogy a Sopron rutinja már behúzza a meccset, azonban talán ők maguk is korán hitték ezt el, és 29 másodperccel a vége előtt Guirantes távolija két labdás meccset csinált a rangadóból.

Arella Guirantes (24) mentette döntetlenre a mérkőzést Fotó: Csudai Sándor - Origo

És az a két labda bizony Arella Guirantes kezébe került, ugyanis Fegyverneky rontott dobása után a diósgyőri légiós faulttal együtt vágott be egy triplát, majd a büntetőt is hidegvérrel bedobta - 66-66!

5.6 másodperce maradt a Sopronnak, majd a Turner elleni faultot követő bedobás után még 3,4, azonban Brooks dobását blokkolta Garbin, így jöhetett a hosszabbítás.

Hosszabbítás

Egyérteműen a hazai csapat kezdte lélektani fölényben a ráadást, amelynek első kosarát Darcee Garbin révén a hazaiak szerezték két perc elteltével. Sztankovics válaszolt két duplával, majd Kányási harcolt ki okosan két dobást Fegyvernekyvel szemben, viszont csak az egyiket dobta be, megadva a lehetőséget a vendégeknek, hogy visszavegyék a vezetést, amit Turner két jó büntetőjével meg is tettek. Grigalauskyte első pontjaira Kunek válaszolt egy büntetővel, majd Turner szerzett labdát, és dobott könnyű kosarat.

Aho Nina és a fehér mezes diósgyőriek óriásit harcoltak a győzelemért Fotó: Csudai Sándor - Origo

Guirantes azonban nem akarta már elveszíteni ezt a meccset, úgyhogy bedobott egy duplát, majd egy labdaszerzés után egy palánk alatti csatát megnyerve Green is így tett, sőt az angol center még egy büntetőt is dobhatott. A túloldalon Sztankovics nem tudta kihasználni, hogy az egy fejjel kisebb Kányásival került szembe a palánk alatt, majd Brooks hibázott olyan helyzetben, amilyenben ritkán szokott. Sztankovics szép duplája már nem osztott, nem szorzott, a DVTK 15 pontos hátrányt ledolgozva nagyszerű mérkőzésen győzte le az Euroliga címvédő Sopron Basketet.

A hazai tábor teljes joggal ünnepelte percekig a kedvenceket. A Sopronnak pedig azzal a tudattal kellett haza indulnia, hogy nem tudta visszavenni a csoport első helyét a Schiótól, valamint végképp bebizonyosodott, hogy újabb nagyon komoly kihívójuk akadt a magyar bajnoki címért.

Eredmény, Euroliga, 10. forduló:
DVTK HUN-Therm - Sopron Basket 77-75 (10-13, 17-22, 16-18, 23-13, 11-9)
DVTK Aréna, Miskolc, v.: Zupancic (szlovén), Csender (romániai), Velikov (bolgár)
legjobb pontszerzők: Guirantes 23, Green 22, Bernáth 6, Nina Aho 6, Kányási 8, Garbin 9, Grigalauskyte 2, Kiss 1, ill. Brooks 21, Turner 10, Magbegor 15, Böröndy 3, Kunek 7, Sztankovics 8, Czukor 6, Fegyverneky 5

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!