Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) legutóbbi játéknapján a Lionel Messivel felálló Inter Miami 4-0-ra győzte le a Toronto FC csapatát, ám a hétszeres aranylabdás klasszist sérülés miatt már az első félidőben le kellett cseréni. Gazdag Dániel csapata drámai meccset játszott a Charlotte otthonában, ugyanis a magyar válogatott futballista a 97. percben szerzett góllal mentett pontot.

Messit izomsérülés miatt már a 37. percben le kellett cseréni, mindössze néhány perccel azt követően, hogy korábbi barcelonai csapattársa, Jordi Alba is megsérült. A 36 éves sztár sántikálva hagyta el a pályát.

A mérkőzés után Gerardo Martino, az Inter Miami edzője elárulta, hogy mindkét játékos állapotára a következő napok adnak majd választ, de egyikőjük sem játszhat vasárnap az Orlando City ellen, így várhatóan az argentin világbajnok és a spanyol balhátvéd is felépül a jövő szerdai Houston Dynamo elleni US Open Kupa döntőjére.

- mondta Martino, aki szerint csupán a fáradtságnak tudható be Messi és Alba sérülése.

Messi és Alba is a ecserélését követően egyből a kispadra ül, nem pedig az öltözőbe ment, ami szintén arra utalhat, hogy egyik esetben sem történt súlyos sérülés. Az Inter Miami még a szünet előtt Facundo Farías révén szerzett vezetést, majd a fordulás után Messi helyére beállt Robert Taylor két látványos góllal növelte a floridai együttes előnyét, Benjamin Cremaschi pedig a 87. percben beállította a 4-0-s végeredményt.

Messi az első 11 meccsén 11 gólt és öt gólpasszt jegyzett az Egyesült Államokban, a bajnokságban eddig három találkozón lépett pályára, a mérlege pedig egy gólt és két gólpassz.

Messit sérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélni Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Joe Raedle

Gazdag Dániel csapata drámai meccset játszott az MLS legutóbbi játéknapján, ugyanis a Charlotte már a 61. percben 2-0-ra vezetett, ám előbb a csereként beálló Quinn Sullivan szépített a 70. percben, majd Gazdag Dániel a 97. percben tizenegyesből mentett pontot a Philadelphia Unionnak. A pontszerzéssel biztossá vált, hogy a magyar válogatott focista csapata – amely a Keleti főcsoport negyedik helyén áll jelenleg – ott lesz az idei playoffban.

Gazdag már a legutóbbi fordulóban értékesített 11-esével MLS-rekordot ért el: korábban senki sem lőtt egy idényen belül 10 gólt büntetőből. Most pedig, ahogy a liga hivatalos Twitter-csatornáján olvasható, egy újabb csúcsot írt át, ugyanis MLS-karrierje során már a 19. büntetőjét is sikeresen hajtotta végre, amivel Nicolás Lodeiro rekordját adta át a múltnak.