Vágólapra másolva!
Szenzációs hangulatban lépett pályára a Ferencváros a Diósgyőr otthonában, ahol fordulatos meccsen. végül 2-1-re tudott nyerni a címvédő.

Fantasztikus meccsen tért vissza a válogatott szünet után a Diósgyőr és a Ferencváros, ugyanis teljesen telt ház fogadta Miskolcon a két csapatot, mindkét szurkolótábor nagyon készült erre a találkozóra.

Teljesen megtelt a Diósgyőr stadionja Fotó: Csudai Sándor - Origo

Talán a vendégeknek volt kicsit nehezebb dolga a csapat összeállításánál, ugyanis több sérült is volt Dejan Sztankovics csapatában, Lisztes Krisztián pedig az eltiltását töltötte.

Kuznyeov Szergej csapatában talán a legnagyobb meglepetést az jelentette, hogy kapust cserélt a mester.

A két kapus közül először Dibusz Dénesnek volt dolga, aki Rudi Vancas lövését ütötte ki oldalra.

A 14. percben aztán megszerezte a vezetést a Ferencváros.

Marquinhos lépet be balról a tizenhatoson belülre, a lövését még védte Odyntsov, de a legjobb ütemben érkezett Boka Endre, aki bepofozta a kipattanót.

Botka góljával szerzett vezetést a Ferencváros Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 20. percben Pernambuco lövését ütötte megint oldalra Dibusz, majd Klimovich fejeséhez már nem sok köze volt, igaz, nem talált kaput a labda végül, ez volt a Fradi szerencséje.

A 29. percben Ben Romdhane növelhette volna a Ferencváros előnyét, de az ellenféltől kapott labdát csúnyán kapu mellé lőtte a tizenhatoson belülről.

Az első félidő hajrájában még Abu Fani talált el a kapufát, majd az utolsó pillanatokban Pernambuco szép csel után lőtt, de Dibusz védeni tudott.

Dibusznak többször is védenie kellett Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második félidő elején Varga Barnabást kellett ápolni, Sztankovics pedig nem sokat teketóriázott, inkább lecserélte a csapat alapemberét és Pesicset hozta be a helyére, akinek nem is kellett sok idő, a 61. percben gólt is szerzett. Ramirez ugratta ki Pesicset, aki ballal lőtte ki a bal alsót.

Pesics gólját ünneplik a társak Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 66. percben tizenegyest harcot ki a DVTK, amikor Klimovich egy kiugratás után lépett ki, majd a cserkeént beállt Wingo rúgta fel hátulról.

A labda mögé Vancas állt, aki Dibusz helyére, középre lőtte a labdát, ezzel pedig visszajött a meccsbe a hazai csapat.

Nagyot küzdött a hajrában a DVTK Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ramírez lövését védte nem sokkal később Odyntsov, majd Szatmári lépett be Marquinhos elé, aki a tizenhatoson belül kapott labdát, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, majd a videobíró kihívta Bogár Gábort, hogy nézze meg ő is. A felvételek szerint Marquinhos lépett Szatmári lábára, így a brazil kapott sárgát, a DVTK pedig szabadrúgást.

Dibusz tehetetlen volt a tizenegyesnél Fotó: Csudai Sándor - Origo

A meccs végén 10 percet hosszabbított a játékvezető, de az eredmény már nem változott, 2-1-re nyert a Ferencváros.

A Ferencváros ezzel a győzelemmel a tabella élére állt, de a riválisainál egy meccsel kevesebbet játszott. Csütörtökön a Genk otthonában lép pályára a Konferencia-ligában, hétvégén pedig az Újpest elleni rangadó vár a Fradira.

Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 1-2 (0-1)
DVTK Aréna, 12 178 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Pozeg Vancas (68., 11-esből), illetve Botka (14.), Pesic (61.)
sárga lap: Pernambuco (52.), illetve Varga (28.), Abu Fani (45+3.), Wingo (68.), Marquinhos (75.), Botka (97.)

Diósgyőri VTK: Ogyincov - Gera, Szatmári, Bárdos, Stephen - Klimovics, Holdampf, Pozeg Vancas, Pernambuco - Lukács (Obounet, 90.), Edomwonyi (Acolatse, 76.)

Ferencváros: Dibusz - Makreckis, Botka, Abena (Wingo, 63.), Cissé, Ramírez - Abu Fani (Pászka, 90.), Sigér, Ben Romdhane (Owusu, 64.) - Varga (Pesic, 53.), Marquinhos (Baráth, 90.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista