Vágólapra másolva!
Péntek este meghallgatta a csapata Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét, akit „helytelen viselkedése” miatt panaszoltak be.

Christian Hornerre nehéz napok várnak, ugyanis házon belül, egy független vizsgálat dönti el, hogy folytathatja-e a munkát a Red Bull csapatfőnökeként. A helytelen viselkedése és nem megfelelő vezetői magatartása miatt tartott pénteki meghallgatás egyelőre eredmény nélkül ért véget. Azt pontosan nem tudni, mivel vádolják a csapatvezetőt, de a pletykák hírek szerint egy női alkalmazottal kapcsolatban követett el valamit. 

Christian Horner
Nem kizárt, hogy Christian Horner nem maradhat a Red Bull csapatfőnöke

A Red Bull csapafőnökét órákig kérdezgette ez ügyvéd, egy női alkalmazott felé tanúsított viselkedése miatt, de a csapat szóvivője nem akart további részleteket elárulni, ameddig le nem zárják a vizsgálatokat.

Az eset időzítése azért is kínos, mert a csapat új autójának február 15-én lesz a bemutatója, de egyelőre nem tervezik annak az eseménynek az elhalasztását.

Horner vizsgálata akár hetekig is eltarthat, szakértők szerint az is lehet, hogy le sem zárul majd a folyamat a szezon első versenyhétvégéjéig, ami március első napjaiban lesz.

A csapat már a független vizsgálat előtt bejelentette, hogy különösen komolyan veszik majd az ügyet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!