

„Hatalmas szégyen” – aljas dolog történt a világbajnok focista elhunyt nagymamájával
Állítólag az eset nem egyedi.


Állítólag az eset nem egyedi.


Hogyan vette észre? Mi volt a reakciója? Mutatjuk a megdöbbentő részleteket!


A fiatalon elhunyt versenyző édesapja a közösségi oldalán megrendülten kért segítséget.


Sebastian Coe elnök biztos benne, hogy visszaszerzik az ellopott pénzt.


A US Openen a lengyel milliárdos botránya után ismét akadt egy bizarr pillanat.


Az eddigi legnagyobb meglepetést okozó teniszező igyekszik enyhíteni a lopás okozta fájdalmat.


A sokkoló pillanatokat biztonsági kamerák is rögzítették.


Elmondásuk szerint már nem szívesen térnének vissza Londonba.


A kommentátor csaknem 40 éven át dolgozott újságíróként és sportriporterként. Ez egy megrázó ügy.


A belga sztárbringás másfél hónapon belül már másodszor vált egy postás áldozatává.


Csongrádi László nem tudta visszatartani a könnyeit, amikor ajtót nyitva meglátta a rendőröket.


Továbbra is önpusztító életmódot folytat az egykori botrányhős.


A portugál válogatott focista bosszúból követte el a bűncselekményt.


A rendőrség elindította a nyomozást az ügyben.


Óriási szerencséjére az egyik csapattársa figyelmesebb volt.


Nem ez az első ilyen eset a közelmúltban.


Súlyos következményekkel járt az eset.


Már nem csak meccsek alatt rabolják ki a lakásukat, hanem akkor is, ha otthon vannak. Ha máshogy nem megy, kegyetlenül össze is verik őket.


A 34 éves skót játékos az autója alá tette ki szellőztetni éjszakára a cipőjét, ez nem volt jó döntés.