Vágólapra másolva!

Egyenlített a PVSK<br/>

Biztosan, végig vezetve, 27 ponttal győzött a PVSK-MiZo a női kosárlabda-bajnokság döntőjének 2. mérkőzésén, és ezzel kiegyenlítette hátrányát a GYSEV-Ringával szemben.

PVSK-MiZo - GYSEV-Ringa 82-55 (38-23)
Pécs, 4500 néző
Legjobb dobók: Vilutyte 22 pont/3, Zsolnay 17, Csák 11/3, Grubin 11, illetve Anitics 11/3, Béres, Bajkusa 10-10

A remek hangulatú találkozón másodpercnyi kétséget sem hagyott a címvédő PVSK afelől, hogy ezen estén jobb soproni riválisánál. Az első félidőben végig vezetve, előnyét folyamatosan növelve 38-23-ig jutott a minden csapatrészében hatékonyabb hazai együttes. Baloghot Zsolnay és Donkó semlegesítette, a vendégek klasszisa csak büntetőből talált a kosárba, támadásban pedig Grubin, Vilutyte és Zsolnay remekelt.

A szünet után Baloghot deréksérülés miatt le kellett cserélni, és ezzel gyakorlatilag el is dőlt az összecsapás. A találkozó vége sziesztába torkollott, szombaton pedig kezdődhet minden erről.

Rátgéber László, a PVSK vezetőedzője: - Nagyszerűen védekeztünk. Ezt bizonyítja: Balogh Judit egyetlen mezőnykosarat sem tudott dobni. Minden kezdődhet előlről, de fölényes győzelmünk biztató a jövőre nézve.

Saeed Armaghani, a GYSEV vezetőedzője: - Minden tekintetben jobban játszott a PVSK. Szerencsére, nem számít a vereség különbsége, szombaton hazai környezetben ismét mi következünk.

A három nyert találkozóig tartó párharc állása: 1-1. A harmadik mérkőzést szombaton, 18 órakor Sopronban játsszák.

(MTI)