A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége augusztus 23-i ülésén hozott határozatot arról, hogy melyek az OB I-es játékvezetői keretbe kerülés, illetve az onnan kimaradás feltételei. Eszerint - tájékoztatott Martin György elnök - az a bíró, akit a klubok fele "nemkivánatosnak" minősít, kikerül a játékvezetői karból, nem vezethet bajnoki mérkőzést.
A keddi elnökségi ülésen ugyan ellentmondásos nyilatkozatok hangzottak el, de a szövetségnek korábban küldött írásos állásfoglalásokból kiderült: a tíz OB I-es csapat közül öt kérte, hogy Kiss Ottó ne bíráskodjon a meccsein. Az MVLSZ elnöke erre hivatkozott abban a levélben, amelyben tájékoztatta a versenybíró bizottságot, kihangsúlyozva: Kiss az 1999/2000-es bajnokságban nem vezethet mérkőzést.
Martin György elmondta, hogy ennek a döntésnek egyenes következményeként Kisst a magyar szövetség a következő idényben nem jelöli semmilyen nemzetközi eseményre sem bírónak - és ez az olimpiára is vonatkozik.
- Velem még senki semmilyen formában nem közölt ez ügyben semmit, ezért érdemben nem is tudom kommentálni a történteket - nyilatkozta Kiss Ottó. - Annyit azért elmondanék: jónéhány olyan klubról tudom, hogy kihúzta a nevemet a listáról, amelyik a kilencvenes évek első felében, amikor a tétmeccsek előtt még volt ilyesmire lehetőség, kifejezetten kérte közreműködésemet egy-egy kupa-, vagy bajnoki döntőn.
A 39 éves vízilabdabíró 1982 óta vezet elsőosztályú, 1985-től nemzetközi mérkőzéseket, négy Világ Kupa és két Európa-bajnokság medenceparti szereplője volt.
Győzelemmel mutatkozott be Máltán az idény során elsőként vízbe szálló magyar vízilabda kupacsapat, az UVKM-Bau System Eger. Az egriek a LEN-kupa selejtezőjének öttagú B csoportjában a nyitányon 8-6-ra múlták felül az előzetesen legerősebbnek tartott riválist, a görög Halkidát.
UVMK-Bau System Eger - Halkida (görög) 8-6 (4-3, 1-0, 1-1, 2-2)
a magyar góldobók: Kovács R. 4, Seress 2, Csányi, Pulay 1-1
Kosice (szlovák)-Sirens (máltai) 9-6
(MTI)