Vágólapra másolva!
Rátgéber László nem azt az utat járja, amit a magyar labdarúgó-válogatott: a női kosárlabda nemzeti együttes szakvezetője tíz nap leforgása alatt összeeresztette csapatát a kontinens teljes elitjével, a legutóbbi Európa-bajnokság első hat helyezettjével. Teher alatt nő a pálma, vallja Rátgéber, és valóban, a kőkemény sorozat vége felé már szinte kifogástalanul játszottak legjobbjaink. Ám messze még a franciaországi Európa-bajnokság, addig több mint három hét van még hátra, vigyázni kell a formaidőzítéssel.

Legjobbjaink ma (hétfőn) délelőtt fél tizenegykor érkeztek haza a MALÉV varsói járatával a spalai tornáról, amelyet Csehország, Szlovákia és Lengyelország előtt meg is nyertek. A Ferihegyi repülőtéren néhány férj és vőlegény várta küldöttséget, Sztojan Ivkovics Béres Tímeát üdvözölte hitvesi csókkal, Végh Zoltán, a Videoton kapusa pedig nejét, Kosjár Katalint fogadta a házaspár másfél éves kisfiával együtt.

- Oroszországgal, Litvániával, Franciaországgal, Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal találkoztunk, ennél keményebb sorozattal már nem készülhetünk az Eb-re - mondta Rátgéber, aki péntekig röpke szabadságot adott lányainak. - A mezőnyembereinkkel maradéktalanul elégedett vagyok, Iványi, Ujvári, Csák, Károlyi és a torna meglepetése, Kosjár remekül helyt állt. Sajnos, ugyanez nem mondható el a centerekről, akik közül ráadásul Béres csak húsz percet tudott játszani a három meccsen együttvéve, mert megsérült a térde.

- A lengyelek ellen oly módon oldotta meg a centerkérdést, hogy egy darabig egyiküket sem játszatta. És az öt kisember igen jól muzsikált!
- Aki ért a szakmához, az tudja, hogy ez csak egyszeri megoldás, hosszú távon képtelenség centerek nélkül kosárlabdázni. Még viszonylag Seres Éva kosarazott legjobban, talán ő a legképzettebb közülük, de például Kalmár Nagy Dóránál az alapok is hiányoznak. Béresre égető szükségünk lenne, remélem, helyre jön a hét végén esedékes, két, Jugoszlávia elleni edzőmeccsig, melyekre a Városmajorban kerül sor.

- Úgy tudni, a jugóknál a fél csapat visszamondta az Eb-szereplést.
- Valóban, Vilipics és Grubin már bejelentette, hogy nem játszik Franciaországban, s Tuvics, az én pécsi játékosom is habozik, a többiek döntésétől teszi függővé a magáét. Egyébként jövő héten két meccsre kiutazunk Versecre, ahol ismét csak Jugoszláviával találkozunk.

- A mecseki "légióskiképzés" után egy darabig ólmosan játszott a csapat, mostanában már feljövőben van. Mit vár az Eb-n a lányoktól?
- Ugyanúgy lehetünk dobogósok, mint kilencedikek. Ez a csapat bárkit le tud győzni, és bárkitől ki tud kapni. Ha a válogatottban is játszathatnám pécsi centeremet, Szlobodanka Tuvicsot, akkor határozottan ki merném jelenteni, hogy érem a célunk. Sajnos azonban nincs "Bobóhoz" hasonló képességű magyar középjátékosom, de ezen kár keseregni, mert ez egy adottság.

- Spalában olyan nagyágyúk hiányoztak az ellenfelektől, mint Margo Dydek, Kamenikova, Vodickova, Zirkova. Más lett volna az eredmény, ha ők játszanak?
- Tőlünk meg Béres, Újhelyi és Csákány hiányzott. Franciaországban viszont majdnem mindenki ott lesz, és az számít igazán, ami ott történik.

Ch. Gáll András

Korábban:

Európa-bajnokot vert a Rátgéber-csapat