Vágólapra másolva!
Létesítmény hiányában jeges edzések nélkül vág neki a bajnokságnak a hazai jégkorongcsapatok többsége, a sportminiszter azonban jövő év végéig három fővárosi fedett jégpályát ígér, míg a szövetség vezetői már A csoportos világbajnoki szereplésről álmodoznak.

Magyarországon mindössze három állandó, fedett jégpálya van, Dunaújvárosban, Székesfehérvárott és Szegeden. Utóbbi helyszínen viszont jégkorongozó nincs, így a század sportja a két Fejér megyei városba szorul. Különösen ilyenkor, amikor a melegben reménytelen a jégkészítés a szabadtéri pályákon. Most ráadásul két és fél hónapig a fehérvári csarnokban sem lesz mérkőzés.

Az áprilisi, hazai rendezésű Divízió I. osztályú, egykoron B csoportos világbajnokságra készülő válogatott november második hétvégéjén még a hagyományos négy nemzet tornáján szerepel, egyáltalán nem tradicionális vetélytársak ellen - a finn és az orosz ligaválogatott, valamint a holland nemzeti együttes lesz az ellenfél -, utána azonban bezárják csarnokot, amelyet mintegy százmillió forintért felújítanak a vb-re. Többen és kényelmesebben férnek majd el a létesítményben, amely a Dunaferr csarnoka mellett a világbajnokság otthona lesz.

A tervek merészek, a szövetség nyáron hivatalba lépett elnöke, Fertő László már beiktatásakor az A csoportot emlegette. Most ismét ez a kategória került szóba. "Elsősorban az volt a célunk, hogy végre optimális körülmények között készülhessen fel a csapat a világbajnokságra" - mondta az elnök. "A minimális célunk a biztos bennmaradás, de egy esetleges körbeveréssel akár meglepetést is okozhatunk."

Mind az öt ellenfelet - Norvégia, Dánia, Nagy-Britannia, Románia, Kína - meg kellene előzni az A csoportba jutáshoz, ami illuzórikusnak hangzik, Jan Jasko szövetségi kapitány az esélyekről sejtelmesen csak annyit mondott: "Remek játékosaink vannak, de csapat még nincsen."

Miközben a világ élvonaláról álmodozunk, a Budapest Sportcsarnok elbontása óta a fővárosban nincs már olyan pálya, amelyet egész évben használhatnának a hokisok. A műjégpályán nemrégiben sátrat húztak a jég egy része fölé, de ott csak napi két órát kaptak a jégkorongozók. Kedden további négy órát vívtak ki egy egyeztetésen a hokisok, de akad egy kis bökkenő: az alkalmi létesítményben nem szabad hokizni, mert a korong kiszakítja a sátrat, arról nem is szólva, hogy nincs palánk a pálya körül.

Tervekben azonban e tekintetben sincs hiány. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter érdeklődésünkre elmondta, jövő év végéig elkészül a Kisstadion melletti, elvileg idén augusztusi átadással tervezett fedett jégpálya, s ugyancsak a következő szezonra már befedhetik a Megyeri úti UTE-pályát is.

"Az újpesti létesítmény szolgálja majd elsősorban a jégkorongozókat, mert a Kisstadion melletti pálya üzemeltetési költségeinek java részét a Nemzetközi Korcsolyázószövetség állja, amely regionális edzőközpontot működtet majd ott, így azt a jégfelületet elsősorban a műkorcsolyázók használhatják majd" - mondta a miniszter, de arra nem tért ki, mi lesz a beruházások megvalósulásáig a jég nélküli hokisokkal.

Aki mégis hokit szeretne látni, annak a hét végén érdemes Székesfehérvárra mennie, a Kontinentális Kupa második fordulójában ugyanis az Alba Volán-FeVita három nagyon erős gárda ellen próbálja meg kivívni a továbbjutást. A magyar bajnok vendége a péntektől vasárnapig tartó tornán a fehérorosz bajnokság első két helyezettje, a Nyeman Grodno és a HC Minszk, valamint az ukrán ezüstérmes Szokol Kijev lesz.

Erdei Tamás

Korábban: