Társoldalunk:

Kásás még három évig marad a Posillipóban

A Waterpolo-World internetes szaklap információja szerint újabb három esztendővel meghosszabbította szerződését Kásás Tamás, az olasz Posillipo Napoli olimpiai bajnok vízilabdázója. A szerződés azonban érdekes kitétellel bővült: amikor a magyar klasszis úgy dönt, haza szeretne térni, úgy azonnal felbonthatja kontraktusát.

A KSI, a Ferencváros és az Újpest egykori játékosa 1997-ben költözött Nápolyba, s immáron hatodik esztendeje játszik a Posillipo együttesében. Az idei esztendő eddig a legrosszabb idénye, a csapat ugyanis tizenhárom év óta először nem jutott be az olasz bajnoki döntőbe. Az elmúlt hat évben viszont kétszer lett aranyérmes (2000, 2001), megnyerte a Bajnokok Ligáját (1998) és a Kupagyőztesek Európa Kupáját is (2003).

Kásást a World Waterpolo magazin 1999-ben és 2000-ben is a világ legjobb pólósának választotta, ő a világ egyetlen vízilabdázója, aki felnőtt, junior és ifjúsági világbajnokságon is aranyérmes csapat tagja volt. Sőt, minden európai trófeát begyűjtött már, a LEN-kupában ugyanis még az Újpest játékosaként 1997-ben lett első.

A csapat másik olimpiai bajnok magyar pólósa, Steinmetz Barnabás várhatóan szintén a Posillipóban folytatja, bár amennyiben magyar csapat érdeklődik iránta (információink szerint több gárda is kacérkodik a gondolattal), akkor szintén csak a játékossal kell megállapodniuk, mert Kásáshoz hasonlóan a magyar klubok őt is szabadon szerződtethetik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK