Vágólapra másolva!
Bár az idei, sorrendben immár 68. jégkorong-világbajnokság Prágában és Ostravában csak néhány napja kezdődött, a cseh rendezők és hatóságok máris több száz hamisított belépőre bukkantak. Az első darabokat a szombati Csehország-Lettország mérkőzés alkalmával foglalták le. Kiderült, hogy egy körülbelül 150 fős lett turistacsoportnak érvénytelen és hamisított a jegye. Később néhány tucat német szurkoló is pórul járt, s a hamisított tikettekkel ők sem jutottak be a stadionba.

Több cseh szurkolót hétfőn este a jegyüzérek csaptak be, akik jelentős felárral árulják a nemegyszer hamis belépőket a stadion környékén. A cseh hatóságok ezért széles körű razziát tartottak a prágai Sazka Aréna környékén.

A hamisított belépők ügyét a rendőrség vizsgálja. Az egyelőre nem hivatalos információk szerint Lettországban legalább két utazási iroda mintegy 3000 belépőt szerzett be nem éppen megbízható csehországi forrásokból, s egy német utazási iroda is jelezte, hogy érvénytelen jegyeket kapott a pénzéért.

A Mladá Fronta Dnes című prágai lap szerint a hamisítványok nagyon jó minőségűek, s gyakorlatilag csak a beléptetőrendszer ellenőrzése mutatja ki, hogy érvénytelenek. Az újság azt állítja, hogy aránylag nagy pénzekről van szó, mert például a lettek esetében egy-egy belépő átlagban 100 euróba került.

A címvédő Kanada - miután vasárnap este csak döntetlent ért el Ausztria ellen - kedden legyőzte Franciaországot a D csoportban. Mindkét csapat játékosai panaszkodtak a prágai Sazka Aréna jegére, a pakk rengeteg alkalommal nem úgy "viselkedett", ahogy azt várni lehetett. A létesítményt közvetlenül a vb előtt adták át, és ez lehet az oka, hogy a fagyasztóberendezést még nem sikerült optimálisra beállítani.

A játéknap további mérkőzésein jóval szorosabb eredmények születtek, a svédek például csak az utolsó percekben fordítottak az oroszok ellen. Hasonló bravúrt vittek véghez a lettek is, akik a tavaly épp a magyarok csoportjából feljutó kazahokat szomorították a záró húsz percben ütött három góllal.

A legnagyobb feltámadást a svájciak produkálták, akik 1-4-ről jöttek vissza az osztrákok ellen, úgy, hogy Ruthemann 22 másodperccel a végső dudaszó előtt egalizált. A dánok is megszenvedtek a japánok ellen, végül azonban a skandinávok diadalmaskodtak, így javítottak az oroszoktól elszenvedett vereség után, míg a japánok továbbra is pont nélkül állnak.

D csoport, Prága:
Kanada - Franciaország 3-0 (2-0, 1-0, 0-0)
gól:
Murray (08:52), Horcoff (16:27, 28:58)

Svájc - Ausztria 4-4 (0-0, 1-4, 3-0)
gól:
Streit (20:44), Pluss (41:15), Jenni (53:19), Ruthemann (59:38), illetve Welser (23:54), Vanek (31:30), P. Lukas (34:02), Unterluggauer (39:35)

C csoport, Ostrava:
Japán - Dánia 3-4 (2-2, 1-1, 0-1)
gól:
Miwa (08:50), Kobori (17:24, 20:38), illetve Damgaard (02:36), Larsen (19:37), Staal (27:40), Green (43:09)

Svédország - Oroszország 3-2 (1-0, 0-2, 2-0)
gól:
Tarnström (17:32), Nylander (53:16), Jonsson (58:27) illetve Kovalcsuk (21:35, 28:08)

A csoport, Prága:
Kazahsztán - Lettország 1-3 (0-0, 1-0, 0-3)
gól:
Filatov (32:31), illetve Nizivijs (43:27), Zsoltok (55:43), Fanduls (59:39)